2012. október 8., hétfő

Vichy Essentielles arckrém rózsakivonattal

Még januárban a születésnapra kaptam ezt az arckrémet egy tusfürdővel összecsomagolva. A tusfürdő még csak most került használatba, de az arckrém már az utolsókat rúgja, így úgy gondoltam, hogy megér írni róla egy bejegyzést.



Nem kerülgetem a forró kását: ez az arckrém egyszerűen szuper. Voltak már nagyon borzasztó arckrémeim, de az utóbbi időbe eléggé jókat sikerült kifognom, így elég nagy elvárásom volt vele szemben. Fontos volt, hogy legalább olyan jól teljesítsen, mint az elődjei.

Amint látjátok, ez egy 50 ml-es kiszerelés, január óta csak ezt használtam majdnem napi rendszerességgel (nyáron azért elég ritkán) és még mindig van benne egy kicsi. Ez annak köszönhető, hogy nagyon kevés elég belőle, mert az állaga pont ideális. Nem túl folyós, de nem is túl zsíros; egy egyszerű, lágy, könnyen kenhető és gyorsan beszívódó krém ez.

Az illata szerintem semmiképp sem rózsás, inkább semlegesnek mondanám, de egyáltalán nem büdös. Nekem tetszik, hogy semmi különös és domináló illata nincs, csak egy kis kellemes eszenciát érezhetünk. De az én szaglásomra inkább ne alapozzatok. :D



Az alapozómmal (Max Factor Lasting Performance) is remekül működik együtt, úgyhogy sminkalapnak is megfelelő.

Ahogyan már fentebb is említettem, én inkább a hidegebb időkben használtam, mert ilyenkor éreztem azt, hogy szükségem van egy kis extra hidratáltságra és ez a krém tökéletesen hidratál.

Az ára egy kicsivel magasabb mint általában a drogériás arckrémeké, de egyáltalán nem vészes. 2500- 3000 Ft körül mozog és ha jól tudom csak gyógyszertárakban lehet beszerezni.

Nem tudom, hogy más arcbőrön hogy szerepel (az enyém kombinált), de nekem nagyon bevált és biztos, hogy újra fogom vásárolni.

Találkoztatok már ezzel az arckrémmel? Nektek hogy vált be?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése