A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köröm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köröm. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 29., hétfő

Szakadt köröm orvoslása

A minap Pinteresten nézelődtem és megtetszett ez az ötlet. Úgy gondolom, hogy sokszor életmentő lehet, bár én nem hiszem, hogy bíbelődnék ilyesmivel, nem tudom elképzelni, hogy bármit is ragasszak a körmeimre. :D De azért jó tudni, hogy van ilyen esetre is megoldás.

Forrás: pinterest

Ti kipróbálnátok ezt a módszert? Esetleg előfordult már, hogy alkalmaznotok kellett?



2012. október 12., péntek

NYC körömlakk - Chelsea Cherry

Itt már láthattatok nálam egy NYC körömlakkot, ez ugyanolyan típusú és ez is legalább annyira bevált, mint az. Ez a kedvenc piros lakkom, imádom a színét és emellett az állagával és kenhetőségével is teljesen meg vagyok elégedve. Mindenképp két réteg kell belőle, hogy megkapjuk ezt a gyönyörű színt.




2012. augusztus 15., szerda

Essence Circus Circus + Night in Vegas

A rózsaszín lakkot még Zsófitól kaptam (ezúton is nagyon köszönöm!!), ez az Essence Circus Circus nevű kétvégű körömlakkjának a sima része, ebből kentem fel egy réteget, majd erre jött az úgynevezett "pelyhes lakk", a Night in Vegas.




2012. július 20., péntek

Körömlakk tartó

Nézzétek milyen jó ötlet, valljuk be, sokszor jól jönne egy ilyen tartó körömlakkozás közben. Velem leginkább a lábam lakkozása közben szokott előfordulni, hogy véletlenül felborítom a lakkot, nem egyszer piros lett a szőnyeg tőle.

(forrás: Pinterest)

Ti láttatok már ilyet valahol? Tudjátok hol lehet kapni?

2011. december 14., szerda

Körmös TAG

Mostanában elég sok TAG-et töltök ki, remélem nem bánjátok és nem is unjátok. A mostani rövid lesz, a körömlakkokról szól. Vick oldalán találtam.

1. Hány darab körömlakkod van?
Nincs olyan sok lakkom, nem is tudtam eddig pontosan, hogy mennyi. A kérdés kedvéért most megszámoltam gyorsan: 51 db.

2. Mi a kedvenc körömlakk márkád?
Nem a márkák miatt veszek egy- egy körömlakkot, sokkal inkább mások véleménye befolyásol (akik már használták az adott darabot). Találkoztam már márkán belül is nagy eltérésekkel. Mivel a legtöbb lakkom Essence-es, ezért fogjuk rá, hogy ez a kedvencem.

3. Szereted a repedező körömlakkokat?
Nekem csak egy ilyenem van, fekete színben. Nekem tetszenek, szerintem ez egy nagyon egyszerű módja, hogy feldobjunk egy egyszínű lakkozást.

4. Milyen márkájú volt az első körömlakkod, kb. mennyi idős voltál ekkor?
AVON-os volt, mert általános iskolás koromban tanácsadónősködtem. Kb. 13 éves lehettem.

5. Melyik szín áll tőled legtávolabb?
A fekete. Még sosem volt feketére festve a körmöm.

6. Melyik szín áll hozzád a legközelebb?
Piros, rózsaszín, lila... az ilyen "csajos" színek.

7. Nevezz meg két szerinted tehetséges körmös bloggert, linkeld!
Nem igazán nézek kifejezetten körmös blogokat, úgyhogy ezt a kérdést passzolnám. Annyit azért elárulok, hogy a "beauty" blogok írói között is találunk olyanokat, akik nagyon szépen és ügyesen díszítik a körmeiket.  ;)

Ha van kedvetek töltsétek ki Ti is, én szívesen olvasnám a válaszaitokat. Leginkább az utolsó kérdés foglalkoztat, azt ugyanis - mint látjátok - én nem tudtam megválaszolni.

2011. augusztus 3., szerda

Manikűr, pedikűr, ahogy én csinálom


Egy ideje megfogalmazódott bennem, hogy hasznos lenne erről is írni egy postot, mivel a körömápolás nem csak nyáron, hanem az év minden napján fontos kérdés, az ápoltság egyik alapja. Van egy számomra elég régóta jól bevált módszerem, ezt osztom meg most Veletek, úgy gondolom, hogy akár másoknak is hasznos lehet. Képeket nem csináltam, mert a folyamatok igazából teljes mértékben elképzelhetők, nincs bennük semmi különös, amit külön illusztrálni kellene.

Az egész procedúra nálam a körömlakk lemosásával kezdődik. Régebben rengeteget szenvedtem ezzel a résszel, mert nem fordítottam rá kellő figyelmet, ezért sok helyen nyoma maradt az előző lakknak. Nemrégiben azonban rájöttem a helyes megoldásra. Nagyjából minden körmömre egy vattakorongot használok el, ez lehet, hogy pazarlásnak tűnhet, de régebben megoldottam mind a 10 kézkörmömet 2-3 vattával és azok a folyamat vége felé haladva elszíneződtek, így már nem voltak olyan hatékonyak. Először veszek egy vattakorongot, ráhelyezem a zöld flakonos Ebelin körömlakklemosó adagolójára és két nyomást teszek a korongra, ezzel törlöm és dörzsölöm át jó alaposan a körmömet körkörös vagy a köröm vége felé haladó mozdulatokkal, majd ezt elvégzem minden körmömnél. Ha végeztem, veszek egy másik körömlakklemosót, most az Essence epres verzióját választottam és egy fültisztító pálcika segítségével a körmök széleiről is eltávolítom a maradék lakkot, mert nálam általában ott marad a legtöbb. Az utolsó lépéshez visszatérek a vattakorongokhoz, de ehhez már csak egy darabot használok el, még egyszer lágyan áttörlöm az összes körmömet. A lábkörmeim lakkjának lemosását nem bonyolítom túl, egész egyszerűen négy vattakoronggal (egy-egy a két nagylábujjamra, még a másik kettő a többire) és körömlakklemosóval eltávolítom a színt. Ezután a fürdőszobában sok szappannal és körömkefével átsikálom a kézkörmeimet, kezet mosok és kész. Leírva kissé macerásnak és hosszúnak tűnhet, de nekem ez vált be legjobban, ha ezt valaki odafigyeléssel végigcsinálja, akkor garantált, hogy nem marad lakk a körmein.

(forrás: google)
(forrás: google)



Nálam a pedikűrözés megelőzi a kezeim körmeinek az ápolását, úgyhogy ezzel folytatnám.
A pedikűrözéshez szükséges:
  • törölköző
  • lavór
  • víz
  • illóolaj
  • fürdősó (tengeri só is jó lehet)
  • 2 db aszpirin (aszpirin pezsgőtablettával helyettesíthető)
  • habkő
  • sarokreszelő
  • körömkefe
  • masszázsolaj (helyettesíthető olívaolajjal)
  • cukor
  • kis tál
  • evőkanál
  • kisolló vagy reszelő
  • műanyag vagy rózsafa pálcika
  • körömágybőr puhító
  • vattakorong
  • körömlakk lemosó
  • kis pohár
  • szappanos víz
  • négyoldalú polírozó
  • körömlakk
Az egész úgy kezdődik, hogy egy lavórba meleg/forró vizet öntök, beleteszek 2 db aszpirin pezsgőtablettát (én ezt jobban szeretem, mint a tablettát), egy kis fürdősót és pár csepp illóolajat, általában eukaliptuszosat, de ennek nem sok jelentősége van, kinek mi tetszik. Ebben az elegyben áztatom a lábaimat nagyjából 10-15, de akár 20 percig is, közben lazítok, újságot olvasok, zenét hallgatok. Ha letelt az idő egy habkővel jó alaposan végigmegyek a talpaimon, a sarkakon és a "bütykökön" a lábujjakon, majd a sarokreszelővel is átreszelem a sarkamat és a körömkefét is rendeltetésszerűen alkalmazom. Ha ezzel végeztem, akkor visszateszem egy kis időre a lábaimat a vízbe és elkészítem az alábbi radírt: 3 evőkanál cukorhoz hozzáöntök annyi masszázsolajat, hogy egy kenhető lábradír állagot kapjak és ezzel masszírozom át nemcsak a talpakat, hanem a lábfejemet és akár a vádlimat, alsó lábszáramat is, ha van elegendő radír. Ha ezzel végeztünk, lemossuk a masszát, majd több vizes dologra nem is lesz szükségünk: jöhet a törölköző! Jó alaposan szárazra törölöm a lábamat, majd levágom/lereszelem a körmöket. Ha a kívánt forma és méret megvan, akkor mindegyiket bekenem körömágybőr puhítóval, várok nagyjából 5 percet, letörlöm és egy pálcika segítségével hátra tologatom a körömre nőtt bőrt. Ha ez készen van, akkor fogok egy körömlakklemosóba mártott vattakorongot és végigmegyek a körmökön, ezzel eltávolítva az összes terméket, olajat, minden fölösleget róluk. Úgy gondolom az sem jó, ha a körömlakklemosó a körmön marad, ezért egy kis pohárban odakészített szappanos vizet használok ennek eltávolítására szintén egy vattakoronggal. Ezután már csak a négyoldalú polírozó mind a négy oldalával kipolírozom a körmöket, majd a kiválasztott színnel kilakkozom őket. Én a lábaimon nem szoktam alap és fedőlakkot használni, ott úgyis lassabban kopik a lakk, mint a kezeimen.

A manikűrözés már egy lényegesen egyszerűbb folyamat nálam, nem igényel ennyi felszerelést.
A kellékek:
  • törölköző
  • kis tál
  • víz
  • körömágybőr puhító
  • műanyag vagy rózsafa pálcika
  • körömreszelő
  • négyoldalú polírozó
  • alaplakk
  • körömlakk a kiválasztott színben
  • fedőlakk
  • kézkrém
Az egészet hasonlóan kezdem, mint a lábam esetében: egy kisebb jellegű tálba meleg/forró vizet engedek és ebben áztatom a körmeimet nagyjából 10 percig. Néha citromlevet is szoktam facsarni bele. Ha végeztem az áztatással, egy kicsit áttörlöm a kezeimet, hogy ne csöpögjön róla a víz, de nem törlöm őket teljesen szárazra. Ezután jön a körömágybőr puhító, amivel alaposan bekenem a körmöket, majd 5 perc elteltével letörlöm és egy műanyag pálcika segítségével hátratolom a bőrt. Ezután jön a reszelés és a formázás, majd a négyoldalú polírozó segítségével szép egyenletessé és fényessé teszem a körmök felületét. A lakkozás nálam a következőképpen néz ki: egy réteg alaplakk (Essence BTGN), két réteg a választott színből, majd egy réteg fedőlakk (Essence BTGN). Ha megszáradt teljesen az egész, kimegyek a fürdőszobába, megmosom a kezem, megtörlöm, majd bekenem egy kézkrémmel. Ez általában mindig az, ami először a kezem ügyébe kerül, legtöbbször Babát szoktam használni.

(forrás: google)


A manikűrözést általában körömlakk pattogzástól függően csinálom, hetente legalább egyszer, míg a pedikűrt is igyekszem hetente végigcsinálni, de van, hogy két procedúra között másfél, vagy akár két hét is eltelik.

2011. július 19., kedd

Lovely crystal strenght - 10

Pontos árnyalat megnevezést nem találtam a körömlakkon, az üveg alján volt egy 10-es szám, szerintem ez lehet a szín azonosítója.
A képeken két rétegben van a körmömön, ám egy kicsit még így is átlátszanak néha a körömvégek. Fedőlakként az Essence BTGN termékét használtam.




2011. július 12., kedd

Essence multi dimension XXXL shine - 67 just shout!

Hétvégén Hajdúszoboszlóra mentünk Barátommal egy kicsit kikapcsolódni. Számítottam rá, hogy rengeteget fogunk strandolni, így egy olyan körömlakkot választottam, ami már egy korábbi alkalommal is tartósnak bizonyult. Négynapos strandolásnak volt kitéve a lakkozás, de jelentem, kiállta a próbát, a körmeim semmi pattogzás! ;) Alaplakkot nem használtam, csupán a ma bemutatott lakkot két rétegben, valamit az Essence BTGN fedőlakkját egy rétegben.

A képekért bocsánatot kérek, csütörtökön késő este lakkoztam, akkor már nem tudtam volna rendes fényben képet csinálni, viszont másnap ezer dolog volt még az indulásig, így csak szombat estefelé készültek képek, azok is... hmmm, nos, ilyen 'itt fekszek az ágyban fényképezővel, olyan szép a körmöm, fényképezzük le'  jelleggel készültek, valamint egyet a strandon is csináltam. Sok kép nem is sikerült, végül ezeket válogattam ki:



2011. június 24., péntek

Essence Blossoms etc... körömlakk - 04 Bloom-a-loom

Ezt a körömlakkot tegnap kentem fel (két rétegben), tehát már nem mai festés, de az Essence BTGN fedőlakknak hála, még ma is kifogástalan állapotban van, sehol egy kis kopás! Mivel tegnap sietnem kell, ezért nem bírtam megvalósítani az ötletemet, de ma délelőtt már erre is sor került. A Lovely 3D-s körömmatricáját használva mindkét kezem gyűrűsujjára tettem egy- egy kis virágot.

A matricákat nagyon nehéz használni, de az is lehet, hogy én csinálok valamit rosszul. A kicsi virágokkal nincs baj, azok könnyen lejönnek a fóliáról, de a nagyokat nem lehet szépen leszedni, szakadnak, gyűrődnek, egyszerűen nem jönnek fel. Tapasztaltatok már ilyet?

Vakuval

Természetes fényben



Ti szoktatok körömmatricákat használni?

2011. június 7., kedd

NYC körömlakk - 180 Cotton Candy

Ezt a körömlakkot névnapomra kaptam és alig vártam, hogy kipróbálhassam, mert az üvegben nagyon tetszett a színe! Egyszerű rózsaszín, nem túl rikító, egy viszonylag vastagabb üvegben és az ecset feje is vastag ebből kifolyólag. Ez a vastagság egyáltalán nem zavaró, könnyű megfogni az ecsetet és a munka közben sem okoz gondot. Az ecset könnyen siklik a körmön, gyors és egyszerű lakkozni vele.

Én a lakkozásnál alaplakkot nem használtam, csak két rétegben ezt a körömlakkot, majd végül a már sokak által jól ismert Essence BTGN fedőlakkal fixáltam az egészet egy rétegben.

A képekért elnézést, először fotóztam ilyeneket és a fények sem voltak mindig megfelelőek.