A következő címkéjű bejegyzések mutatása: az éhezők viadala. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: az éhezők viadala. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 8., szombat

Gondolatok egy könyvről #11 - Takami Kósun: Battle Royale

Ebben a bejegyzésben már olvashattátok, mennyire tetszett Az éhezők viadala című trilógia. A könyvek elolvasása után megtudtam, hogy eléggé sok ötletet merített az írónő a Battle Royale című könyvből, ezért úgy gondoltam, elolvasom azt is, hiszen Az éhezők viadalát imádtam.

forrás: libri.hu


Már a könyv elején zavart a sok japán név és néhány kifejezés, ám ezzel még akár meg is tudtam volna barátkozni, de az már végképp zavaró volt, hogy a szereplők nevei után odaírták a nemüket és hogy hányadikak az osztálynévsorban.

Mert a történet alapvetően egy osztályról szól, akik kirándulni indultak, ám a kirándulási céljukat már nem érik el, mert útközben elkábítják és eltérítik őket. Kiderül később, hogy ők a kiválasztottak: az az osztály, amelyik egy szigetre összezárva kell, hogy megküzdjön a túlélésért. A szabály gondolom mindenki számára kitalálható: csak egy maradhat életben.

A könyv a túlélésért való küzdelem mellett még a rendszer ellen való küzdésről, a lázadásról is szól... ezek is megjelennek Az éhezők viadalában is.

A könyv összességében nekem nem tetszett, ennek az az egyik jele, hogy több mint 3 hónapig olvastam... borzasztó lassan haladtam vele, nem volt kedvem kézbe venni, mert untatott. Volt benne 1-2 izgalmas gyilkosság, haláleset, szép gesztus vagy szomorú, megható pillanat, de nekem ez kevés volt... rendesen fellélegeztem, amikor végeztem vele. Én többet vártam ettől a könyvtől, így miután kiolvastam csalódnom kellett.

Ha jól tudom több része is van, de én biztos vagyok benne, hogy azokat már nem fogom elolvasni, annak ellenére sem, hogy a könyv lezárása számomra meglepetés volt és tartogat kérdéseket a továbbiakra.

Ti hallottatok már erről a könyvről? Olvastátok esetleg? Hogy tetszett? Melyiket szerettétek jobban: ezt vagy Az éhezők viadalát?

2012. január 19., csütörtök

Gondolatok egy könyvről #2 - Suzanne Collins - Az éhezők viadala trilógia

A rovatcím nem pontos, ugyanis nem egy könyvről írom le most a gondolataimat, hanem egy trilógiáról, azaz háromról. A trilógia részei sorrendben: Az éhezők viadala, A futótűz, A kiválasztott.
Manapság szerintem már kevesen vannak, akik ne hallottak volna erről a könyvsorozatról. Én Bogcánál olvastam róla először és már akkor biztos voltam benne, hogy ezt hamarosan el fogom olvasni.

(forrás: trnd.com)

Sokan sajnos - egyébként nem értem, hogy miért - a Twilighthoz hasonlítják, pedig szerintem ez alaptalan. Én sosem olvastam a vámpíros könyvet, mégis úgy gondolom, hogy az egy tinédzsereknek szóló regény. Az éhezők viadala viszont nem. Ennél sokkal több. Biztos vagyok benne, hogy akár egy családanya vagy egy családapa is szívesen a kezébe venné és végigolvasná. Akarva akaratlanul azt kell mondanom, hogy úgy, mint a Harry Pottert... mert én azóta nem igazán tapasztaltam ilyet összefüggő könyveknél... de másmilyeneknél sem igazán. Nagyon hiányzott az az érzés, hogy ne bírjam letenni a könyvet, hogy "na, csak még egy fejezetet"... Elég gyorsan végeztem az első két könyvvel, a harmadik elkezdésével azonban egy vizsga miatt inkább vártam és miután belekezdtem sem haladtam olyan gyorsan az olvasásával, mint elődeivel. Szerintem csak nem akartam, hogy vége legyen. Teljesen kikapcsolt.

Márciusban elkészül a film is az első könyvről. Izgatottam várom és remélem nem fogok nagyot csalódni. Miután végeztem a könyvekkel megnéztem a film hivatalos előzetesét és nagyon meglepődtem, én teljesen máshogy képzeltem el a szereplőket, de még a helyszíneket is... úgyhogy azt ajánlom, hogy aki teljes olvasmányélményre vágyik, az semmiképp ne nézze meg ezt:


A cselekményről nehéz úgy írni, hogy ne áruljak el semmi fontosat, mert a könyv végig tartogat meglepetéseket! Az alaptörténet az éhezők viadala nevű esemény köré fonódik, amit a Panem nevű tizenkét körzetből álló ország irányítója, a Kapitólium rendez meg minden évben. Abban az évben azonban, amikor a főszereplő lány, Katniss is résztvevője lesz a viadalnak, valami szokatlan és rendkívüli történik és ezután nincs megállás: egy végeláthatatlannak tűnő bonyodalom veszi kezdetét.
Család, szerelem, otthon, küzdelem, gyűlölet, harag, igazságtalanság, igazság, szenvedés, győzelem, élet-halál... minden megtalálható a könyvben.

Sok embertől hallottam, hogy azért nem olvassa el, mert attól tart, hogy nagyon "véres". Meg kell nyugtatnom őket: egyáltalán nem erre épül. Bátran ajánlom mindenkinek!

Ti olvastátok már ezt a trilógiát? Melyik volt az a könyv, aminél legutóbb úgy éreztétek, hogy nem bírjátok letenni?