A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépség. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 22., csütörtök

Das Gesunde Plus Haar Vital Komplex azaz a DM sajátmárkás hajvitaminji

Pár hónapja azt javasolta a fodrászom, hogy kezdjek hajvitamint szedni. Teljes mértékben egyetértettem vele, mert az utóbbi időben nem voltam olyan elégedett a hajammal, mint régen. Látszik, hogy megviselte a melírról festésre történő váltás. Én pedig imádom a hajamat, már így is károsodott a fénykorához képest, úgyhogy elkezdtem kutatni a pénztárcámnak megfelelő (jelenleg munkát keresek) termék után. A DM sajátmárkás termékére esett a választásom, sok jót olvastam róla és az ára is abszolút baráti: 800-900 Ft és 2 hónapra elegendő kapszulát tartalmaz. Az összetevőket ide kattinva olvashatjátok, ahol további véleményt is találtok.

kremmania.hu


Az alkalmazása nagyon egyszer: minden nap folyamatosan egészen 60 napig 1 tablettát kell bevenni naponta. Én mindig reggel vettem be, de reggeli után, mert volt olyan, hogy éhgyomorra vettem be és nem sokkal később hányingerem lett. Nem biztos, hogy összefügg a két dolog, de azért az eset után figyeltem arra, hogy mindig egyek valamit mielőtt beveszem a kapszulát.

Fontos tudnivaló még, hogy ez a készítmény nem csupán a haj szépségét segíti elő, hanem a körmöket is erősíti, így azoknak is érdemes belekezdeni egy ilyen 60 napos kúrába, akik állandó harcban állnak a töredező körmökkel. Bőrszépítő hatása is lehet a doboz hátoldala szerint.

Sokan tartanak a B vitamin éhségnövelő hatásától, nálam ilyen nem volt, ugyanannyit ettem, amennyit szoktam, nem kezdtem őrült zabálásokat rendezni.

Nekem elég jól teljesített mindkét területem, a pozitív változásokat már 2 hét elteltével megfigyelhettem. A hajam erősebb, fényesebb és dúsabb lett, nem hullik már annyira, mint a kapszula szedése előtt. Hajnövekedés tekintetében nem tapasztaltam semmilyen változást. A körmöm nagyon erős lett, most már meg sem kottyan neki egy hosszabb időtartamú mosogatás, gyorsabban is nő, bár én az utóbbi években inkább rövid köröm párti vagyok, praktikusabbnak tartom. Bőrszépítő hatásáról nem igazán tudok nyilatkozni, alapjába véve elégedett vagyok a bőrömmel.

Összességében én bátran ajánlom mindenkinek, szerintem az ára sem vészes és ha a haj-köröm-bőr trióból csak az egyik problémára jelent megoldást, már akkor megérte beruházni rá.

Ti szedtek valamilyen szépség- vagy hajvitamint? Mik a tapasztalataitok ezen a téren? Esetleg már ezt a kapszulát is próbáltátok? Ha igen, bevált? Meg vagytok elégedve a hajatokkal/körmötökkel?

2012. október 29., hétfő

Szakadt köröm orvoslása

A minap Pinteresten nézelődtem és megtetszett ez az ötlet. Úgy gondolom, hogy sokszor életmentő lehet, bár én nem hiszem, hogy bíbelődnék ilyesmivel, nem tudom elképzelni, hogy bármit is ragasszak a körmeimre. :D De azért jó tudni, hogy van ilyen esetre is megoldás.

Forrás: pinterest

Ti kipróbálnátok ezt a módszert? Esetleg előfordult már, hogy alkalmaznotok kellett?



2012. október 12., péntek

NYC körömlakk - Chelsea Cherry

Itt már láthattatok nálam egy NYC körömlakkot, ez ugyanolyan típusú és ez is legalább annyira bevált, mint az. Ez a kedvenc piros lakkom, imádom a színét és emellett az állagával és kenhetőségével is teljesen meg vagyok elégedve. Mindenképp két réteg kell belőle, hogy megkapjuk ezt a gyönyörű színt.




2012. október 8., hétfő

Vichy Essentielles arckrém rózsakivonattal

Még januárban a születésnapra kaptam ezt az arckrémet egy tusfürdővel összecsomagolva. A tusfürdő még csak most került használatba, de az arckrém már az utolsókat rúgja, így úgy gondoltam, hogy megér írni róla egy bejegyzést.



Nem kerülgetem a forró kását: ez az arckrém egyszerűen szuper. Voltak már nagyon borzasztó arckrémeim, de az utóbbi időbe eléggé jókat sikerült kifognom, így elég nagy elvárásom volt vele szemben. Fontos volt, hogy legalább olyan jól teljesítsen, mint az elődjei.

Amint látjátok, ez egy 50 ml-es kiszerelés, január óta csak ezt használtam majdnem napi rendszerességgel (nyáron azért elég ritkán) és még mindig van benne egy kicsi. Ez annak köszönhető, hogy nagyon kevés elég belőle, mert az állaga pont ideális. Nem túl folyós, de nem is túl zsíros; egy egyszerű, lágy, könnyen kenhető és gyorsan beszívódó krém ez.

Az illata szerintem semmiképp sem rózsás, inkább semlegesnek mondanám, de egyáltalán nem büdös. Nekem tetszik, hogy semmi különös és domináló illata nincs, csak egy kis kellemes eszenciát érezhetünk. De az én szaglásomra inkább ne alapozzatok. :D



Az alapozómmal (Max Factor Lasting Performance) is remekül működik együtt, úgyhogy sminkalapnak is megfelelő.

Ahogyan már fentebb is említettem, én inkább a hidegebb időkben használtam, mert ilyenkor éreztem azt, hogy szükségem van egy kis extra hidratáltságra és ez a krém tökéletesen hidratál.

Az ára egy kicsivel magasabb mint általában a drogériás arckrémeké, de egyáltalán nem vészes. 2500- 3000 Ft körül mozog és ha jól tudom csak gyógyszertárakban lehet beszerezni.

Nem tudom, hogy más arcbőrön hogy szerepel (az enyém kombinált), de nekem nagyon bevált és biztos, hogy újra fogom vásárolni.

Találkoztatok már ezzel az arckrémmel? Nektek hogy vált be?

2012. augusztus 15., szerda

Essence Circus Circus + Night in Vegas

A rózsaszín lakkot még Zsófitól kaptam (ezúton is nagyon köszönöm!!), ez az Essence Circus Circus nevű kétvégű körömlakkjának a sima része, ebből kentem fel egy réteget, majd erre jött az úgynevezett "pelyhes lakk", a Night in Vegas.




2012. július 29., vasárnap

Kontaktlencse kisokos

7 éve kontaktlencsét hordok. Praktikussági, esztétikai szempontból választottam ezt a módszert, főleg az zavart, hogy gimnazista koromban tesiórán le kellett venni a szemüveget és alig láttam valamit. Azzal azonban tisztában voltam, hogy sokkal drágább mulatság, mint szemüveget hordani, hiszen itt folyamatos költségről van szó a szemüveg esetében fellépő többnyire egyszeri kiadással szemben. Ebben a bejegyzésben a kontaktlencse viseléssel kapcsolatos pár fontos dolgot szeretném összegyűjteni.

Mindig menjünk részletes szemvizsgálatra mielőtt kontaktlencsét kezdünk hordani!
Ez az első lépés miután eldöntöttük, hogy kontaktlencsét szeretnénk hordani. Nagyon fontos, hogy részletes, mindenre kiterjedő vizsgálat legyen, hiszen előfordulhat, hogy valamilyen okból kifolyólag nem hordhatunk kontaktlencsét. Emlékszem, nekem először a vizsgáló doktornő tette a szemembe a lencséket és már ott az optikában egy órán keresztül viselnem kellett. Nagyon furcsa érzés volt, de élveztem és végül megbeszéltük, hogy legközelebb már megkaphatom a saját lencsémet is.

Válaszd a számodra leginkább megfelelő kontaktlencsét!
Manapság már sokféle kontaktlencse közül választhatunk. Tényleg csak egyéni preferencia kérdése, hogy milyet választunk. Érdemes még a vizsgálat előtt tájékozódni ezekkel kapcsolatban, de természetesen a szemész is elmondja majd, hogy ő milyet ajánl. Én a Ciba Vision Night&Day termékét használom, nagyon szeretem, mert ez 30 napig folyamatosan benne lehet a szememben és ahogyan azt a neve is mutatja, még éjszakára sem kell kivenni.

Addig ne menj el a vizsgálat helyszínéről, amíg el nem sajátítottad a berakás és kivétel helyes módját!
Szerintem alap dolognak kellene lennie, hogy addig nem engedjük el a leendő kontaktlencse viselőt, amíg meg nem tanulja használni azt. Emlékszem, nekem addig kellett betenni, kivenni, amíg meg nem tanultam tökéletesen. Nem mondom, hogy nem viselte meg egy kissé a szememet és el is fáradtam közben, de legalább megtanultam és nem kellett itthon aggódni meg görcsölni, szenvedni, hogy akkor most hogy is kezdjem.
Ha az orvos nem ragaszkodik ehhez, akkor érdemes megkérni, tényleg ne otthon tedd be a szemedbe elsőként, mert akár még el is szakadhat a lencse, nem beszélve arról, hogy simán felcsúszhat olyan helyekre, ahová nem lenne szabad.

Mindig tiszta kézzel nyúlj a lencsékhez!
Szerintem mondani sem kell, de azért megemlítem: borzasztó fontos, hogy tiszta kézzel nyúljunk a lencsénkhez/szemünkhöz berakás előtt és kivételkor is. Semleges szappannal mossunk kezet, hogy ne irritálja a szemünket semmi és papírtörlőbe töröljük meg a kezünket, hogy ne legyen a törölközőtől szöszös a kezünk, mert az könnyen a kontaktlencsére tapad.

Ügyelj a szavatossági időkre!
Figyeld a kontaktlencse dobozára írt időt, bár ezek a termékek több évig is elállnak, de ha esetleg egy régebb óta nálad kallódót szeretnél használni, akkor mindenképpen vess egy pillantást a csomagolásra. Az ápolófolyadék szavatossági idejére is figyelj!

Tartsd tisztán a kontaktlencse tartót is!
Mielőtt beleteszed a kontaktlencsédet a tartójába, alaposan tisztítsd ki és cseréld ki benne az ápolófolyadékot, ne többnapos folyadékba tedd.

Mindig időben cserélj lencsét!
Tartsd be a csereidőszakokat, sose hordd tovább a lencsédet! Veszélyes dolog tovább hordani a lencsét a megengedett időnél, könnyen begyullad tőle a szem. Én egyszer hordtam túl eddig lencsét, csak 1 nappal, de már akkor vörös volt a szemem és nagyon érzékennyé vált.

Sminkelj nyugodtan!
Ha betartod a szabályokat, kontaktlencsében is sminkelhetsz. Sminkelés előtt tegyük be a lencsét és lemosás előtt vegyük ki. Szerintem bármit használhatsz, de tényleg elég óvatosan, nehogy rárakódjon valamelyik termékből egy kis darab a lencsékre. Vigyázz, hogy ne kerüljön a szemedbe semmiféle kozmetikai szer vagy bármi más, ami egyéb esetben sem jó, ha szembe kerül!

Vigyázz, hogy strandolásnál ne kerüljön víz a szemedbe!
Nem a legszerencsésebb, ha víz éri a lencséket, úgyhogy ne nagyon merülj a víz alá és a nagy fröcsköléseket is próbáld elkerülni. Érdemes strandoláshoz napi lencsét választani, olyat, amit a nap végén el lehet dobni, ez a legbiztonságosabb. Egyéb esetben strandolás után minél hamarabb vedd ki a lencsét és tedd bele a tisztítófolyadékba.

Nem muszáj az optikából venni a lencséket!
Interneten általában olcsóbban be lehet szerezni a lencséket, de ezt a módszert csak akkor válaszd, ha minden paramétert pontosan tudsz a rendeléshez. Röhej, hogy némelyik optika akár dupla áron értékesít...

Kontaktlencse vagy szemüveg pártiak vagytok? Milyen jó tanácsotok van még a lencseviseléssel kapcsolatban, amit esetleg én kihagytam?

2012. július 20., péntek

Körömlakk tartó

Nézzétek milyen jó ötlet, valljuk be, sokszor jól jönne egy ilyen tartó körömlakkozás közben. Velem leginkább a lábam lakkozása közben szokott előfordulni, hogy véletlenül felborítom a lakkot, nem egyszer piros lett a szőnyeg tőle.

(forrás: Pinterest)

Ti láttatok már ilyet valahol? Tudjátok hol lehet kapni?

2012. február 3., péntek

Új webáruház: beauty.hu

Ma szereztem tudomást róla, hogy egy újabb szépségápolással foglalkozó webáruház indult és várja vásárlóit és úgy gondoltam, hogy ez nem csak számomra lehet érdekes.. A kínálat között szerepelnek a smink, az arcápolás, a testápolás és a fürdés, valamint a hajápolás kellékei, illetve természetes összetevőjű termékek. Márkák tekintetében a hazai luxus és prémium kategória termékeit sorakoztatja fel. Érdekesség, hogy az áruház nemcsak a női vásárlókat célozza meg, hanem a férfiakra is gondol.  A webshop mellett még egy igényes szépségápolással kapcsolatos magazint is találunk az oldalon, illetve mini beauty tippeket is olvashatunk.

(forrás: beauty.hu)

A szállítás 15000 Ft felett ingyenes, egyébként 1250 Ft. Lehetőség van utánvéttel történő fizetésre, de előreutalással is fizethetünk. A szállítási információk közé tartozik még, hogy a rendelt termékünk elegáns csomagolásban érkezik házhoz, valamint az is, hogy a termékek megsérülésének elkerülése érdekében légpárnás borítékban vagy dobozban küldik őket.

A webáruházat a linkre kattintva érhetitek el: beauty.hu

2012. január 12., csütörtök

Hajgöndörítés eredménye 1.

Lehet, hogy az én hajam nem elég jó a módszerhez, lehet, hogy valamit rosszul csináltam, de... csalódtam. Nekem ez lett a végeredmény:



Hajgöndörítés természetesen

Szögegyenes hajam van és ahogy az már lenni szokott: imádom a hullámokat, a loknikat, a göndör hajat... De nincs egyszerű dolgom, ha magamnak szeretném elkészíteni ezeket. A fodrász is meg szokott szenvedni vele, mert nagyon gyorsan kirúgja magát a hajam és egy tonna hajlakkal is csak nehezen áll úgy, ahogy kell. Legutóbb azonban változás történt, ugyanis egy barátnőm a hajvasalója segítségével gyönyörű hullámokat varázsolt számomra, amik még másnap is hellyel- közzel, de megtalálhatók voltak a hajamban! Felcsillant a remény, hogy talán nekem is lehet néha göndör hajam, ha úgy akarom. Mivel hajvasalóm nincs (hajsütőm az van, de félek, hogy leégetem a fülemet), a hajcsavarózást körülményesnek és időigényesnek tartom, ezért valami egészen másfajta módszerhez kellett folyamodnom. Bogca blogján láttam egy nagyon érdekes módszert, amit bárki elkészíthet otthon bátran és biztonságosan. Ez nem más, mint a hajgöndörítés egyetlen zoknival!


Azóta több variációval is találkoztam, ezek közül az egyik, amikor több zoknit és egy kicsit eltérő módszert alkalmazunk:



Hajpánttal:


És mindenféle eszköz nélkül is lehet természetesen hajat göndöríteni. Ilyen lehetőség például, ha befonjátok vizesen és hagyjátok megszáradni, de bevallom, ezzel a módszerrel nem teljesen a kívánt hatást érem el. Ilyen természetes módszer még:


Meghökkentő lehet, de papírral is lehetséges hajat göndöríteni, de ez már szerintem nagyon hasonlít a hajcsavaróval történő göndörítésre. Azoknak lehet jó opció, akik nem rendelkeznek hajcsavarókkal.





Bármelyik módszert választjátok a fentiek közül, abban biztos lehettek, hogy a lehető legkevesebbet roncsoljátok vele a hajatokat, ugyanis teljesen mellőzik a melegítést.

Szépen sorban majd mindegyiket ki szeretném próbálni. Tegnap éjszaka az első módszer szerint feltekertem a hajamat és abban aludtam, hamarosan lehull a lepel... majd teszek be képet az eredményről.

Kipróbáltátok már valamelyik módszert? Tudtok még ilyen hajgöndörítési lehetőségeket?

2011. augusztus 3., szerda

Manikűr, pedikűr, ahogy én csinálom


Egy ideje megfogalmazódott bennem, hogy hasznos lenne erről is írni egy postot, mivel a körömápolás nem csak nyáron, hanem az év minden napján fontos kérdés, az ápoltság egyik alapja. Van egy számomra elég régóta jól bevált módszerem, ezt osztom meg most Veletek, úgy gondolom, hogy akár másoknak is hasznos lehet. Képeket nem csináltam, mert a folyamatok igazából teljes mértékben elképzelhetők, nincs bennük semmi különös, amit külön illusztrálni kellene.

Az egész procedúra nálam a körömlakk lemosásával kezdődik. Régebben rengeteget szenvedtem ezzel a résszel, mert nem fordítottam rá kellő figyelmet, ezért sok helyen nyoma maradt az előző lakknak. Nemrégiben azonban rájöttem a helyes megoldásra. Nagyjából minden körmömre egy vattakorongot használok el, ez lehet, hogy pazarlásnak tűnhet, de régebben megoldottam mind a 10 kézkörmömet 2-3 vattával és azok a folyamat vége felé haladva elszíneződtek, így már nem voltak olyan hatékonyak. Először veszek egy vattakorongot, ráhelyezem a zöld flakonos Ebelin körömlakklemosó adagolójára és két nyomást teszek a korongra, ezzel törlöm és dörzsölöm át jó alaposan a körmömet körkörös vagy a köröm vége felé haladó mozdulatokkal, majd ezt elvégzem minden körmömnél. Ha végeztem, veszek egy másik körömlakklemosót, most az Essence epres verzióját választottam és egy fültisztító pálcika segítségével a körmök széleiről is eltávolítom a maradék lakkot, mert nálam általában ott marad a legtöbb. Az utolsó lépéshez visszatérek a vattakorongokhoz, de ehhez már csak egy darabot használok el, még egyszer lágyan áttörlöm az összes körmömet. A lábkörmeim lakkjának lemosását nem bonyolítom túl, egész egyszerűen négy vattakoronggal (egy-egy a két nagylábujjamra, még a másik kettő a többire) és körömlakklemosóval eltávolítom a színt. Ezután a fürdőszobában sok szappannal és körömkefével átsikálom a kézkörmeimet, kezet mosok és kész. Leírva kissé macerásnak és hosszúnak tűnhet, de nekem ez vált be legjobban, ha ezt valaki odafigyeléssel végigcsinálja, akkor garantált, hogy nem marad lakk a körmein.

(forrás: google)
(forrás: google)



Nálam a pedikűrözés megelőzi a kezeim körmeinek az ápolását, úgyhogy ezzel folytatnám.
A pedikűrözéshez szükséges:
  • törölköző
  • lavór
  • víz
  • illóolaj
  • fürdősó (tengeri só is jó lehet)
  • 2 db aszpirin (aszpirin pezsgőtablettával helyettesíthető)
  • habkő
  • sarokreszelő
  • körömkefe
  • masszázsolaj (helyettesíthető olívaolajjal)
  • cukor
  • kis tál
  • evőkanál
  • kisolló vagy reszelő
  • műanyag vagy rózsafa pálcika
  • körömágybőr puhító
  • vattakorong
  • körömlakk lemosó
  • kis pohár
  • szappanos víz
  • négyoldalú polírozó
  • körömlakk
Az egész úgy kezdődik, hogy egy lavórba meleg/forró vizet öntök, beleteszek 2 db aszpirin pezsgőtablettát (én ezt jobban szeretem, mint a tablettát), egy kis fürdősót és pár csepp illóolajat, általában eukaliptuszosat, de ennek nem sok jelentősége van, kinek mi tetszik. Ebben az elegyben áztatom a lábaimat nagyjából 10-15, de akár 20 percig is, közben lazítok, újságot olvasok, zenét hallgatok. Ha letelt az idő egy habkővel jó alaposan végigmegyek a talpaimon, a sarkakon és a "bütykökön" a lábujjakon, majd a sarokreszelővel is átreszelem a sarkamat és a körömkefét is rendeltetésszerűen alkalmazom. Ha ezzel végeztem, akkor visszateszem egy kis időre a lábaimat a vízbe és elkészítem az alábbi radírt: 3 evőkanál cukorhoz hozzáöntök annyi masszázsolajat, hogy egy kenhető lábradír állagot kapjak és ezzel masszírozom át nemcsak a talpakat, hanem a lábfejemet és akár a vádlimat, alsó lábszáramat is, ha van elegendő radír. Ha ezzel végeztünk, lemossuk a masszát, majd több vizes dologra nem is lesz szükségünk: jöhet a törölköző! Jó alaposan szárazra törölöm a lábamat, majd levágom/lereszelem a körmöket. Ha a kívánt forma és méret megvan, akkor mindegyiket bekenem körömágybőr puhítóval, várok nagyjából 5 percet, letörlöm és egy pálcika segítségével hátra tologatom a körömre nőtt bőrt. Ha ez készen van, akkor fogok egy körömlakklemosóba mártott vattakorongot és végigmegyek a körmökön, ezzel eltávolítva az összes terméket, olajat, minden fölösleget róluk. Úgy gondolom az sem jó, ha a körömlakklemosó a körmön marad, ezért egy kis pohárban odakészített szappanos vizet használok ennek eltávolítására szintén egy vattakoronggal. Ezután már csak a négyoldalú polírozó mind a négy oldalával kipolírozom a körmöket, majd a kiválasztott színnel kilakkozom őket. Én a lábaimon nem szoktam alap és fedőlakkot használni, ott úgyis lassabban kopik a lakk, mint a kezeimen.

A manikűrözés már egy lényegesen egyszerűbb folyamat nálam, nem igényel ennyi felszerelést.
A kellékek:
  • törölköző
  • kis tál
  • víz
  • körömágybőr puhító
  • műanyag vagy rózsafa pálcika
  • körömreszelő
  • négyoldalú polírozó
  • alaplakk
  • körömlakk a kiválasztott színben
  • fedőlakk
  • kézkrém
Az egészet hasonlóan kezdem, mint a lábam esetében: egy kisebb jellegű tálba meleg/forró vizet engedek és ebben áztatom a körmeimet nagyjából 10 percig. Néha citromlevet is szoktam facsarni bele. Ha végeztem az áztatással, egy kicsit áttörlöm a kezeimet, hogy ne csöpögjön róla a víz, de nem törlöm őket teljesen szárazra. Ezután jön a körömágybőr puhító, amivel alaposan bekenem a körmöket, majd 5 perc elteltével letörlöm és egy műanyag pálcika segítségével hátratolom a bőrt. Ezután jön a reszelés és a formázás, majd a négyoldalú polírozó segítségével szép egyenletessé és fényessé teszem a körmök felületét. A lakkozás nálam a következőképpen néz ki: egy réteg alaplakk (Essence BTGN), két réteg a választott színből, majd egy réteg fedőlakk (Essence BTGN). Ha megszáradt teljesen az egész, kimegyek a fürdőszobába, megmosom a kezem, megtörlöm, majd bekenem egy kézkrémmel. Ez általában mindig az, ami először a kezem ügyébe kerül, legtöbbször Babát szoktam használni.

(forrás: google)


A manikűrözést általában körömlakk pattogzástól függően csinálom, hetente legalább egyszer, míg a pedikűrt is igyekszem hetente végigcsinálni, de van, hogy két procedúra között másfél, vagy akár két hét is eltelik.

2011. július 19., kedd

Lovely crystal strenght - 10

Pontos árnyalat megnevezést nem találtam a körömlakkon, az üveg alján volt egy 10-es szám, szerintem ez lehet a szín azonosítója.
A képeken két rétegben van a körmömön, ám egy kicsit még így is átlátszanak néha a körömvégek. Fedőlakként az Essence BTGN termékét használtam.




2011. július 12., kedd

Essence multi dimension XXXL shine - 67 just shout!

Hétvégén Hajdúszoboszlóra mentünk Barátommal egy kicsit kikapcsolódni. Számítottam rá, hogy rengeteget fogunk strandolni, így egy olyan körömlakkot választottam, ami már egy korábbi alkalommal is tartósnak bizonyult. Négynapos strandolásnak volt kitéve a lakkozás, de jelentem, kiállta a próbát, a körmeim semmi pattogzás! ;) Alaplakkot nem használtam, csupán a ma bemutatott lakkot két rétegben, valamit az Essence BTGN fedőlakkját egy rétegben.

A képekért bocsánatot kérek, csütörtökön késő este lakkoztam, akkor már nem tudtam volna rendes fényben képet csinálni, viszont másnap ezer dolog volt még az indulásig, így csak szombat estefelé készültek képek, azok is... hmmm, nos, ilyen 'itt fekszek az ágyban fényképezővel, olyan szép a körmöm, fényképezzük le'  jelleggel készültek, valamint egyet a strandon is csináltam. Sok kép nem is sikerült, végül ezeket válogattam ki:



2011. július 5., kedd

200 felülés program

Tegnap a nagy hidegre és az egész napos rossz időre tekintettel, elég sokat böngésztem a neten. Legfőképp sminkes, életmódos, tornászós oldalakat, blogokat vadásztam, így leltem rá a 200 felülés programra. Első olvasásra nagyon megtetszett, ugyanis már régóta szerettem volna jó formába lendülni a hasizmomat illetően és ez a program garantálja a folyamatos fejlődést.

Külön pozitívum, hogy mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb szintet, nem kell rögtön olyan mennyiséggel kezdeni, amivel nem birkózik meg az ember. A többnapos izomláz is elkerülhető, ezért nem megy el az ember kedve már az elején.

Magáról a programról IDE kattintva tudtok olvasni, ezzel nem is szaporítom az írásomat. Ami engem illet, én nem csináltam meg az előzetes felmérést; a leggyengébb szinten fogok kezdeni. Úgy tervezem, hogy hétfő- szerda- pénteken fogom megcsinálni a napi feladatokat, ez az első (tehát a mostani) héten kedd- csütörtök- szombatra módosul, ugyanis ma kezdem el az egészet. Szombaton már Hajdúszoboszlón leszünk nyaralni, úgyhogy majd ott kell megoldanom, de nem hiszem, hogy gondot fog okozni pár felülés lebonyolítása. Szerintem az lesz a legjobb, ha már reggel letudom őket, mert napközben/estefelé lehet, hogy nehezebb lesz rávenni magam.

Összességében nagyon kíváncsi vagyok, hogy a 6. hét végére tényleg képes leszek-e 200 felülés elvégzésére. Ha vége lesz a programnak, majd beszámolok a tapasztalataimról és az eredményességről, végeredményről.

Mit szóltok ehhez a programhoz? Van kedvetek kipróbálni?

2011. június 24., péntek

Essence Blossoms etc... körömlakk - 04 Bloom-a-loom

Ezt a körömlakkot tegnap kentem fel (két rétegben), tehát már nem mai festés, de az Essence BTGN fedőlakknak hála, még ma is kifogástalan állapotban van, sehol egy kis kopás! Mivel tegnap sietnem kell, ezért nem bírtam megvalósítani az ötletemet, de ma délelőtt már erre is sor került. A Lovely 3D-s körömmatricáját használva mindkét kezem gyűrűsujjára tettem egy- egy kis virágot.

A matricákat nagyon nehéz használni, de az is lehet, hogy én csinálok valamit rosszul. A kicsi virágokkal nincs baj, azok könnyen lejönnek a fóliáról, de a nagyokat nem lehet szépen leszedni, szakadnak, gyűrődnek, egyszerűen nem jönnek fel. Tapasztaltatok már ilyet?

Vakuval

Természetes fényben



Ti szoktatok körömmatricákat használni?

2011. június 7., kedd

NYC körömlakk - 180 Cotton Candy

Ezt a körömlakkot névnapomra kaptam és alig vártam, hogy kipróbálhassam, mert az üvegben nagyon tetszett a színe! Egyszerű rózsaszín, nem túl rikító, egy viszonylag vastagabb üvegben és az ecset feje is vastag ebből kifolyólag. Ez a vastagság egyáltalán nem zavaró, könnyű megfogni az ecsetet és a munka közben sem okoz gondot. Az ecset könnyen siklik a körmön, gyors és egyszerű lakkozni vele.

Én a lakkozásnál alaplakkot nem használtam, csak két rétegben ezt a körömlakkot, majd végül a már sokak által jól ismert Essence BTGN fedőlakkal fixáltam az egészet egy rétegben.

A képekért elnézést, először fotóztam ilyeneket és a fények sem voltak mindig megfelelőek.




 










2011. április 15., péntek

Ingyenes szállítás és ajándék csak ma az E.l.f-től

Az E.l.f hivatalos facebook oldalán úgy döntött, hogy ha a like-olók száma eléri a 145 000 főt, akkor ingyenes szállítási akciót hirdetnek. Ez meg is történt, így a ma leadott rendelések ingyenesen kerülnek kiszállításra, ráadásul, akik rendelnek, egy szájfényt is kapnak ajándékba.
A minimum rendelési összeg 10£, a kód pedig: FREEGLSHIPEU.

Az ajánlat csak az eyeslipsface.co.uk oldalon érvényes!

Én már le is adtam a rendelésemet, igaz, nem sok mindent rendeltem, de azért várom, hogy megérkezzen a csomagom.


Ti kihasználjátok ezt az akciót és rendeltek valamit?

2011. április 11., hétfő

Videósorozat ajánló

Pár hete figyeltem fel egy nagyon érdekes és szerintem sokak számára tanulságos sorozatra. Először azon az oldalon találkoztam egy ilyen cikkel, amikor kiléptem iwiwről és az automatikusan betöltődő oldalon böngésztem. A talált érdekesség egészen pontosan a life.hu Szépülj rovatában található és a Hogyan legyek jó nő? címet viseli.

Nagyon tetszenek ezek a videók, mert tényleg hétköznapi nőknek szól, apró trükkök, praktikák, amelyek csak egy kis odafigyelést igényelnek, mégis látványos változást eredményeznek. De tudjátok mit? Nézzétek meg Ti magatok ide kattintva!

(forrás: life.hu)

Ti ismertek ilyen sminkeléssel/szépségápolással/életmóddal kapcsolatos praktikus videó- vagy cikksorozatot? Ha igen, melyik a kedvencetek?