A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: recept. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 3., kedd

Lencsefőzelék, ahogyan én szeretem

Imádjuk a lencsét. Nem csupán újévkor készítjük, az év bármely napján szívesen fogyaszjuk. Akár hetente is. Szeretjük a megszokott, sima lencsefőzeléket is, de amióta egyszer így elkészítettem, azóta csak így kéri a család... Isteni finom, kóstoljátok meg Ti is!

Hozzávalók:

  • 1 csomag (500 g) lencse
  • 2 vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • babérlevél
  • bors
  • 1 nagy doboz tejföl
  • 1 kis tubus mustár
  • 3 evőkanál ecet
  • liszt, olaj (a rántáshoz)
Először a lencsét egy kis időre beáztatom, majd megpucolom a vöröshagymát (elég az egyiket, a másiknak rajta maradhat a héja, felvágni sem kell) és a fokhagymát. Miután úgy gondoljuk, hogy eleget állt a lencse (kb. negyed óra) feltesszük főni egy nagy lábasba, annyi vízzel öntjük fel, amennyi főzeléket szeretnénk. Beledobjuk a fokhagymát és a vöröshagymát, valamint 2-3 babérlevelet is. Fedővel lefedve főni hagyjuk. Nagyjából 40 perc elteltével megnézzük, hogy megfőtt-e már a lencse, ha igen, kidobáljuk belőle a hagymákat és a babérlevelet.
Zsemleszínű rántást készítünk (pontos mennyiséget nem írok, attól függ, hogy ki milyen sűrűn szereti), amit egy szűrő segítségével belepaszírozunk a főzelékbe, így biztosan nem lesz csomós. Gyakran kevergetve felforraljuk.
Miután felforrt, beízesítjük: hozzáadjuk a tejfölt, a mustárt és az ecetet, valamint ízlés szerint a sót és a borsot. Még egyet rottyantunk rajta és már kész is.
Tálaláskor kerülhet az asztalra kenyér, bármilyen feltét a főzelékhez (magában is finom) vagy esetleg mustár, tejföl, ecet, hogy aki akar, az tehessen még bele saját szájíze szerint.

Ti szeretitek a lencsefőzeléket? Milyen gyakran készítitek? Ismertétek ezt a verziót?

2013. május 6., hétfő

Gesztenyés-babapiskótás álomtorta

Szombaton tartotta a születésnapját a másod-unokatestvérem és a barátnője, bulit is tartottak, úgyhogy elhatároztam, hogy meglepem őket egy tortával, egyébként is elég bevett szokás már, hogy a barátainknak én sütöm a tortát. :) Mivel aznap ballagás volt nálunk, ezért egy egyszerű, gyorsan elkészíthető, lehetőleg sütés nélküli, ám de mégis finom változatot kerestem, amit sikerült is megtalálnom.

Hozzávalók:

  • 2 csomag gesztenyemassza
  • 25 dkg darált keksz
  • 15 dkg porcukor
  • 1 dl tej
  • egy kis rum
  • 1 csomag (kb. 20 db) babapiskóta
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • vanília aroma (elhagyható)
  • 6 evőkanál cukor
  • 6 dl tej
  • 20 dkg margarin
  • 20 dkg porcukor
  • 3 dl habtejszín
  • színes tortadara a díszítéshez
A torta elkészítését a 2 csomag puding megfőzésével kezdjük: hozzáadjuk a 6 evőkanál cukrot, a vanília aromát és a tejet, majd a csomagoláson leírtak szerint elkészítjük. Ezután, amíg a puding hűl, kikeverjük a margarint a 20 dkg porcukorral.
A babapiskótákat tejbe áztatjuk, majd hozzálátunk a tészta összegyúrásához. Ehhez a 2 csomag gesztenyemasszát, a 25 darált kekszet és a 15 dkg porcukrot annyi tejjel (kb. 1 dl) és rummal keverjük össze, hogy egy ne túl lágy masszát kapjunk. Ezt a kapcsos tortaforma aljára nyomkodjuk, egyenletesen.
Összekeverjük a kihűlt pudingot a margarinos krémmel és a felét a tortaformába töltjük, rétegezzük a beáztatott babapiskótával, majd ismét a puding következik.
Végül felverjük a habtejszínt és a torta tetejére simítjuk, színes tortadarával díszítjük. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.

Szeretitek a gesztenyés süteményeket? Van valami jól bevált sütés nélküli receptetek?

2013. április 24., szerda

Kutyakeksz házilag

Tegnap volt a vizsla kutyusunk első születésnapja, ezért úgy határoztam, hogy ha már úgyis ráérek, kutyakekszet fogok neki sütni. Egyébként is szeret mindenféle kapható jutalomfalatot, így reménykedtem, hogy ez is ízleni fog neki. Nos, az első darab még kissé ismeretlen volt neki és idegenkedett tőle, de utána már bátran falta a további kekszeket.
Ha Te is szeretnéd meglepni valamivel kedvencedet, ezt a receptet bátran ajánlom.

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 1 teáskanál só
  • 1 tojás
  • kb. 1 dl húsleves (ha nem akar összeállni a tészta, nyugodtan lehet bele többet is tenni)
  • felvágott/ bacon/ maradék hús/ bármi, amit egyébként is szívesen eszik a kutya (elhagyható)
A recept és az elkészítés nagyon egyszerű. Először a két száraz összetevőt elkeverem, ráütöm a tojást, majd ráöntöm a húslevest. Ha valamilyen extra hozzávalót (én apróra vágott sonkát és párizsit használtam) is szeretnénk beletenni, azt is most kell hozzákeverni. Tésztává dagasztjuk, kinyújtjuk, kiszaggatjuk és sütőpapírral kibélelt tepsire sorakoztatjuk a falatkákat. 180 fokon kb. 25 percig pirulásig sütjük, de ha vastagabb formát készítettünk, akkor érdemes megnézni egy hústűvel vagy villával, hogy a közepe is rendesen átsült-e.

Ha rendesen megsütjük és kiszárítjuk a sütőben, akkor akár több hétig is eláll, ha egy kicsit puhábbra hagyjuk igyekezzünk néhány napon belül odaadni mindet a kis kedvencnek.


Én háromféle formájút készítettem (mézeskalács szaggatóval): tenyeret, halat és nyilat, de úgy gondolom, hogy a forma az mellékes, ki kénye-kedve igénye, ízlése, ideje szerint formázhatja. 2 tepsinyi adag jön ki ebből a mennyiségből.

Sütöttetek már otthon kutyakekszet? Ha igen, mik a tapasztalataitok? Van valamilyen jól bevált recept? Kipróbáljátok majd ezt?

2013. február 18., hétfő

Süssünk fánkot!

Megígértem az egyik barátomnak, hogy péntekre sütök neki fánkot, Anyát is rávettem, hogy legyen aznap fánk az ebéd, így pénteken nekiláttunk a nagy sütésnek! Volt a hűtőben két csomag túró is, aminek a szavatossági ideje eléggé a végéhez közeledett, így úgy döntöttünk, hogy azt is felhasználjuk a "farsangi" finomságokhoz. Így kétféle fánk készült: a hagyományos vagy, ha úgy teszik "sima", valamint túrófánk. Lássuk a hozzávalókat és az elkészítést. Elég sokan vagyunk és sok embernek is adtunk belőle, úgyhogy ezekből a mennyiségekből rengeteg darab készül, nyugodtan lehet felezni az adagokat. 



Hagyományos fánk

Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 6 dl tej
  • 8 dkg élesztő
  • 3 tojássárgája
  • 2 evőkanál cukor vagy porcukor
  • 2 evőkanál rum vagy pálinka (mi pálinkát használtunk)
  • egy csipet só
  • vanília aroma (elhagyható)
  • 1 citrom reszelt héja (elhagyható)
  • olaj a sütéshez
A recept nagyon egyszerű: a tejet a cukorral meglangyosítjuk és felfuttatjuk benne az élesztőt. Egy tálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a tojássárgáját, a sót és a választott "alkoholt", majd végül beleöntjük az élesztős tejet. Jó alaposan összedolgozzuk, majd kb. háromnegyed óráig kelni hagyjuk. Miután jó nagyra megkelt, egy kilisztezett terítőn kb. 1,5-2 cm vastagságúra nyújtjuk (nem muszáj nyújtófát használni hozzá, a kezünkkel is "húzhatjuk" a tésztát), kívánt nagyságúra szaggatjuk (akár egy pohár segítségével), majd letakarva fél órát kelesztjük. Ha megkelt benyomkodjuk a közepüket az ujjunk segítségével, hogy egy mélyedést kapjunk.
Ezután a sütés következik. Felforrósított olajba tesszük a kiszaggatott fánkokat (mélyedéssel lefelé), fedő alatt sütjük egy darabig, majd megfordítjuk és fedő nélkül készre sütjük a másik oldalát is. Vigyázzunk, mert nagyon hamar megsül! Papírtörlővel kibélelt tálra/tálcára/jénaiba szedjük.
Ízlést szerint lekvárral, porcukorral, pudinggal, tejszínhabbal fogyasztjuk, ennek csak a képzeletünk és az ízlésünk szab határt. Melegen a legfinomabb.



Túrófánk

Hozzávalók:
  • 50 dkg túró
  • 50 dkg liszt
  • 2 kis pohár tejföl
  • 3 tojás
  • 3 evőkanál cukor vagy porcukor
  • 2 teáskanál szódabikarbóna
  • csipet só
  • 1 citrom reszelt héja (elhagyható)
  • vanília aroma (elhagyható)
Az elkészítése nagyon egyszerű: mindent egy nagy tálba jó alaposan a kezünk vagy egy fakanál segítségével összekeverünk, majd olajat forrósítunk a sütéshez. A masszából egy teás- vagy evőkanállal (attól függően mekkora gömböket szeretnénk) kis gombócszerűket szaggatunk (vagy ha esztétikusabb darabokra vágyunk akár ugyanúgy, mint a hagyományos fánk esetében nyújthatunk+szaggathatunk, de ez egy jóval egyszerűbb és gyorsabb megoldás) egyenesen az olajba, majd készre sütjük. Ez is nagyon hamar megsül, vigyázzunk vele! Figyeljünk arra, hogy ha nagyobb darabokat szaggatunk, hogy a közepe is rendesen megsüljön. A kész fánkokat papírtörlős tálba/jénaiba halmozzuk.
Magában is finom, de porcukorba mártva fokozhatjuk a finomságát. Esetleg lekvárba tunkolva is fogyaszthatjuk. Melegen és hidegen is egyaránt jó íze van.



Szerintem mindkét fánk isteni finom, biztos vagyok benne, hogy ezentúl gyakrabban készül majd el nálunk (eddig az én Messzi Mamám volt a fánkfelelős, de ideje volt már, hogy magunk is megpróbálkozzunk vele, hisz nem jöhet el hozzánk mindig, ha megkívánjuk a fánkot :D). Jó tanács: a citromhéj elhagyható ugyan, de szerintem ne hagyjátok ki, így még istenibb az egész! Jó étvágyat!

Szeretitek a fánkot? Mivel szoktátok enni? Próbálkoztatok már az elkészítésével? Ismertek vagy kóstoltatok már különleges, a hagyományostól eltérő fánkokat? Melyik a kedvencetek? 


2012. december 3., hétfő

Kráter szelet

Csütörtök este két nagyon kedves barátom érkezett haza Angliából, pénteken a találkozásra is sor került, ezért ennek örömére úgy gondoltam, sütök Nekik egy 'Welcome home' sütit. :) Több okból is a kráter szeletre esett a választásom: szeretek új recepteket kipróbálni, egyszerű és nagyon finomnak hangzott. Én két tepsivel csináltam, ehhez írom le az adagokat, ha ez Nektek sok lenne, akkor nyugodtan felezzétek a hozzávalókat, de mi elég sokan vagyunk, kellett a két tepsi.

Hozzávalók:

  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 11 dl tej
  • vanília aroma (elhagyható)
  • 10 tojás
  • 50 dkg liszt
  • 50 dkg cukor + 10 evőkanál a pudinghoz és a tejfölös keverékhez
  • 2 csomag sütőpor
  • 6 evőkanál kakaópor
  • 2 dl olaj
  • 1 nagy és 1 kis doboz tejföl
  • 4 csomag vaníliás cukor

Mindent a sütő bekapcsolásával (180 fok, légkeverés) kezdünk, aztán tepsit vajazunk és kilisztezzük. Ezután a 2 csomag vaníliás pudingporból, 9 dl tejből és 6 evőkanál cukorból, valamint egy kis vanília aromából pudingot főzünk. Azért fontos, hogy ezzel kezdjünk, hogy legyen ideje kihűlni a pudingra. Az előkészületek során néha azért keverjük meg a hűlésben lévő pudingot, hogy ne "bőrösödjön" be a teteje és ne legyen csomós.
A munkát a tojások szétválasztásával és a fehérje felverésével folytatjuk, majd ezt követően egy tálba kimérünk 50 dkg lisztet, hozzáadjuk a kakaóport és a sütőporokat.
Egy nagy tálba, amibe majd "véglegesítjük" az egész tésztamasszát habosra keverjük a tojássárgákat a cukorral, majd hozzáadjuk a 2 dl olajat és a maradék 2 dl tejet. Ezekkel is keverjük egy kicsit. Hozzászitáljuk a lisztes, sütőporos, kakaós keveréket, majd végül a felvert tojásfehérjét is óvatosan beleforgatjuk.
A masszát két részre osztjuk, az egyik felét a kivajazott és kilisztezett tepsibe öntjük, majd egy kiskanál segítségével a kihűlt puding felét beleszaggatjuk. Az előmelegített sütőben tűpróbáig (kb. 40 perc) sütjük. A tejfölt összekeverjük a vaníliás cukrokkal és a 4 evőkanál cukorral, majd ezt a keveréket az elkészült és még meleg süti tetejére simítjuk. Értelemszerűen a maradék tésztával is ugyanígy járunk el.

Tippek, észrevételek:

  • Nem csak vanília pudingot használhatunk töltelékként, ezen simán variálhatunk, csak az ízlésünk szab határt neki - akár egyszerre többfélét is tehetünk a sütibe
  • A tésztának sem muszáj kakaósnak lennie és ha már sima tésztát csinálunk, akkor miért ne reszelhetnénk bele egy kis citromhéjat is
  • Ha van magas falú nagyobb tepsink, akkor ezt az adagot egyszerre is megsüthetjük, nem muszáj két külön tepsiben
  • Az én sütijeim közül egyik sem lett "kráteres" (hullámos, púpos), de ez az ízen semmit sem változtat természetesen és talán alul-fölül sütési módban "bekráteresedik", majd legközelebb kipróbálom


Szerintem nagyon finom és a többiek sem panaszkodtak az ízére. Próbáljátok ki Ti is! :)

Ismeritek ezt a süteményt? Szoktatok ilyet sütni? Ha igen, milyen variációban?

2012. november 20., kedd

Besamel mártás - sok személyre, melegszendvicsre

Tegnap megcsináltam életem első besamel mártását. Hát... eléggé vegyes élményeim vannak ezzel kapcsolatban, mert bár többen is mondták, hogy finom volt, én mégis úgy éreztem, hogy ez nem az igazi még. Melegszendvicskrém céljából készítettem, így mindenképpen egy sűrűbb mártást szerettem volna és elég sok embernek elég kellett, hogy legyen... ezek voltak a fő célpontok. :)

Hozzávalók:

  • 100 g teavaj
  • 100 g liszt
  • 8 dl tej
  • bors
  • szerecsendió
A recept végtelenül egyszerű és gyorsan kivitelezhető. A vajat egy lábasba tettem olvadni, majd amikor ez megtörtént, hozzáadtam a lisztet és egy kicsivel lassabb fokozaton megpirítottam. Amikor ez megvan, jöhet a hideg tej: folyamatos kavarás mellett öntöttem a lábasba. Forrásig főztem, ügyelve arra, hogy ne égjen le. A forrás után még kb. másfél percig főztem és kész is. A kész mártást ízlés szerint fűszereztem.

Ha nem szeretnénk ennyire sűrű mártást, akkor növeljük a hozzáadott tej mennyiségét. A felhasználás sem korlátozódik kizárólag a melegszendvicsekre, rengeteg módon alkalmazhatjuk a konyhában.

Ti szeretitek a besamel mártást? Csináltatok már? Gondoltátok volna, hogy ennyire egyszerű?

2012. augusztus 2., csütörtök

Variációk tükörtojásra

Ritkán készítek, de alapvetően szeretem a tükörtojást. Gyorsan megvan és szerintem finom is, én úgy szeretem, ha egy kicsit még folyós. :) Sosem tettem rá erőfeszítést, hogy egy kicsit feldobjam valamivel, de az utóbbi hetekben rengeteg ezzel kapcsolatos ötletbe futottam bele, úgyhogy jöjjön most néhány inspiráló kép a tükörtojássütéssel kapcsolatban.











A képek forrása: Pinterest

2012. július 9., hétfő

Gofrisütés

Hétvégén a Balatonnál voltunk, ahol Szabina gofrit sütött és Iminek annyira ízlett, hogy hazaérvén úgy gondoltam, meglepem vele. :) Egyébként is régen volt itthon, mindenki örült az ötletnek.

Nekem nem a hagyományos négyzet alakú gofrisütőm van, hanem olyan, amiből több kicsi szívecske alakú készül el. Szerintem nagyon aranyos. :) Úgy gondolom, hogy nem kell túlvariálni a sütőkérdést, nem kell drágát venni belőle, bár én egyébként ajándékba kaptam az enyémet.

Maga a sütés nálam úgy néz ki, hogy mindenek előtt leterítek egy konyharuhát arra a felületre, ahol készítem a gofrit, erre teszem a műanyag tálat a tésztával és magát a sütőt is. Erre azért van szükség, mert én eléggé szét szoktam csöpögtetni a tésztát a tál és a sütő között. :D
Nagyjából egy evőkanálnyi tésztát beleöntök a sütő közepébe és a kanál aljával elkezdem a széle felé eldolgozni. Fontos, hogy ne húzzuk ki teljesen a legszéléig, mert becsukáskor kifolyik az oldalán (én legalábbis ezt tapasztaltam). Becsukás után nagyjából 2 perc és készre sül, nem kell teljesen megpirítani, mert akkor szétesik és törik, de ha valaki így szereti, akkor hagyhatja tovább is a sütőben.
Miután megsül, érdemes egy rácsra helyezni, hogy egy kissé kihűljön, majd úgy egy tányérra púpozni a többivel együtt.

A következő receptből rengeteg gofri kijön, nem tudom pontosan, hogy mennyi, de mi 10-en ettünk belőle eddig (ki többet, ki kevesebbet), és még mindig van jó sok.

Hozzávalók:

  • 80 dkg liszt
  • 30 dkg vaj (olvasztva)
  • 20 dkg cukor
  • 8 tojás
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 3 dl tej
  • egy kis vanília aroma
  • 3 evőkanál rumaroma
Először a cukrot keverem habosra a tojásokkal, majd a sütőporos liszttel folytatom a keverést, majd a vaníliás cukor hozzáadása után jönnek a folyékony dolgok: a tej, az olvasztott vaj és az aromák. A robotgépes összekeverés után már hozzá is lehet kezdeni a sütéshez, nem kell pihentetni a tésztát.

Csak a fantáziánk szab határt annak, hogy mivel esszük az elkészült gofrit. Mehet rá kakaó, lekvár, túró, túrókrém, puding, Nutella, öntet, gyümölcs, tejszínhab... na és persze ezek kombinációja. Tényleg korlátlan a lehetőségek száma.

Frissen a legjobb, igyekezzetek sütés után hamar elfogyasztani.

Ti szeretitek a gofrit? Mivel szoktátok enni? Szoktatok otthon is sütni?

2012. január 29., vasárnap

Görög saláta recept

Pénteken még görög salátát is csináltunk köretként, most ennek a receptjét szeretném megosztani Veletek. Most is az akkor elkészített adag hozzávalóinak mennyiségeit írom le, de ez változtatható a személyek számától és ízléstől függően is.

Hozzávalók:

  • 2 db kígyóuborka
  • 6 db paradicsom
  • 3 db közepes lilahagyma
  • 1 db fetasajt (250 g)
  • 1 nagyobb üveg olívabogyó (lehet töltött is, ízléstől függ)
  • 6 evőkanál borecet
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 csipet oregánó
Először megmosom, megpucolom és apróra kockázom a zöldségeket, majd egy nagy tálba teszem őket. Az olívabogyót lecsöpögtetem, a sajtot felkockázom, majd ezeket is a tálba teszem. Ezután egy pohárba elkészítem az öntetet: kimérem a balzsamecetet, az olívaolajat, majd hozzájuk keverem az oregánót is. Az egészet a nagy tálba öntöm, majd hűtőbe teszem legalább pár órára, de nem árt neki a pihentetés az ízek összeérése érdekében.

Ti szeretitek a görög salátát? Van jól bevált saláta receptetek?

2012. január 28., szombat

Amerikai káposztasaláta

Péntek este alapvetően az új asztali grillsütőnket akartuk kipróbálni, úgyhogy bepácoltunk pár csirkemellfilét és (pihentetés után persze) champion gombák társaságában kisütöttük őket. Köretnek csináltunk sült krumplit - de ezt már a tűzhelyen, így párhuzamosan sülhettek a húsokkal - és salátákat. Ezek közül az egyik amerikai káposztasaláta volt, olyan, amit a KFC-ben is lehet kapni, mi nagyon szeretjük, nem először készítettem el, most ennek a receptje következik. A recept igazából nem követel meg szerintem nagyon pontos adagokat, ízlés szerint lehet benne variálni a zöldségek mennyiségét és az öntet hozzávalóinak mennyisége sincs kőbe vésve. Most a tegnap felhasznált mennyiségek szerint írom a receptet. Elég sok készült egyébként, de nem baj, mert hűtőben eláll és így több napig is lehet élvezni a finom ízeket.

Hozzávalók:

  • másfél fej fehérkáposzta
  • 3 db közepes sárgarépa
  • 3 nagyobb vöröshagyma
  • 5 evőkanál tárkonyecet (vagy sima ecet és szárított tárkony fűszer)
  • 6 evőkanálolaj
  • 20 dkg kristálycukor
  • 1 közepes tubus majonéz (legjobb a light)
Mielőtt hozzálátnék a zöldségekhez, fogok egy kis poharat, öntök bele egy kis ecetet, majd beleszórok egy kis tárkony fűszert. Ez a lépés azok számára kihagyható, akiknek van otthon tárkonyecetük, nekem nem volt, ez egy jó alternatíva arra, hogy ne kelljen egyből a boltba rohanni. Ezután már következhetnek a zöldségek. Mindent megmosok, megpucolok, a káposztát és a répát káposztareszelőn lereszelem, a hagymát pedig nagyon apróra feldarabolom. Az első kettőt félreteszem, ezekre később lesz szükség, a hagymát abba a tálba teszem, amibe majd a salátát akarom tálalni. Ehhez hozzáadom az olajat és a cukrot, majd a tárkonyecetet is (ha a homemade verziót használjátok, előtte szűrjétek le). Ezután belenyomom  a majonézt, majd összeforgatom jó alaposan az egészet. Végül mehet bele a káposzta és a sárgarépa, majd egy utolsó alapos keverés és mehet be a hűtőbe. Tapasztalataim szerint legalább 3 órát érdemes bent hagyni, de legjobb, ha egy fél vagy akár egy napot is pihenhet, hogy összeérjenek az ízek.

Ti szeretitek a KFC káposztasalátáját? Próbáltátok már ezt az otthon elkészíthető verziót?

2012. január 9., hétfő

Tonhalkrém

A napokban összegyűltek nálam páran, hogy megünnepeljük a születésnapomat és én hosszas fejtörés után úgy gondoltam, hogy az lesz a legegyszerűbb és leggyorsabb (az összejövetel előtt Pesten voltam vizsgázni, tehát nem sok időm volt készülődni) módja a vendégváró falatkáknak, ha hideg szendvicseket csinálok. Háromféle szendvicset készítettem, ezek közül az egyik a tonhalkrémes volt. Régebben elképzelhetetlennek tartottam, hogy én ilyeneket egyek, de egy házibuliban megkóstoltam és azóta is nagy népszerűségnek örvend nálam. Sajnos azt a receptet homály fedi, a házigazda anyukája azt mondta, hogy szupertitkos, ezért egyedül álltam neki reprodukálni azt. Az eredmény nem teljesen olyan lett, de mindenki számára ízletes volt, úgyhogy elégedett lehettem.

A hozzávalók:
  • tonhalkonzerv
  • kenőmájas/májkrém
  • citromlé
  • majonéz
A tonhalkonzervek tartalmát egy nagy tálba öntöttem (én 4 db 80g-osat használtam fel), villával összenyomtam, majd hozzáadtam kb. ugyanannyi kenőmájast. Fontos, hogy valami semlegeset válasszunk, amiben kevés fűszer van, különben nagyon befolyásolja a végeredményt. A kenőmájas után belekeverek még egy kis majonézt is, végül pedig egy teáskanálnyi citromlevet. Fűszereket nem tettem bele, a tonhal önmagában is egy kicsit sós volt és kóstolás után sem hiányzott nekem belőle semmi. Persze ízlés szerint lehet fűszerezni.
Azért nem írtam pontos adagokat, mert leginkább az emberek ízlésétől függ, hogy ki miből  mennyit tesz bele. Tényleg csak az a fontos, hogy a tonhal- kenőmájas arány nagyjából egyenlő legyen. Ebből a 4 db konzervből kb. egy kiló kenyérre való adag jött ki.

Kenyérre kenve citromkarikával tálaltam, de pirítóssal és egyéb kenyérfélékkel is nagyon finom! A citromkarikát semmiféleképp ne felejtsétek el, szerintem ez hozza ki igazán az ízeket!

Ti szeretitek a tonhalat? Ettetek már ilyen szendvicset?

2011. június 30., csütörtök

Pudingos kosárkák egy kis extrával

A hónap közepén olyan lagzira voltunk hivatalosak, ahová lehetett vinni otthon készült süteményeket is. Anya ötlete volt, hogy kosárkákkal érkezhetnénk, ezért kiadta a feladatot, hogy hívjam fel Mamát és írjam le a receptet, amit lediktál. Természetesen ez a sütemény a "klasszikus" lekváros- diós- tojásfehérjés verzió volt, én kedden ebből csak a tésztareceptet használtam fel, majd egy kicsit "modernizáltam", saját ízlésvilágomnak megfelelően alakítottam át.

A tészta hozzávalói:
  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 15 dkg porcukor
  • 4 evőkanál tej
  • 4 tojássárgája
  • 1 kávéskanál szalalkáli
A krém hozzávalói:
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 8 dl tej
  • 5-6 evőkanál cukor
  • vaníliaaroma (elhagyható)
Egyéb hozzávalók:
  • 1 közepes üveg meggybefőtt (350 g)
  • a díszítéshez színes tortadara

Első lépésként egy nagyobb jellegű tálban a margarint a liszttel elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval együtt jó alaposan összedolgozzuk, hogy tésztát kapjunk (az elején lehet robotgépet használni, én a végén már kézzel dolgoztam). Ezt a masszát 1 órára a hűtőbe tesszük pihenni.
Az 1 óra leteltével mielőtt bármihez hozzálátnánk, kapcsoljuk be a sütőt; alul-felül sütési mód, 170 fokra, majd elkezdhetjük formába tölteni, egészen pontosan nyomkodni a tésztát. Ez egy kicsit macerás feladat, de nagyjából leírom, hogy nekem milyen módszerrel sikerült a leghamarabb megcsinálnom: csíptem egy kis tésztát, ebből gombócot csináltam a kezeimmel, amit a kosárkaforma aljára tettem; lelapítottam, majd elkezdtem a szélek felé kifelé eldolgozni, hogy jusson mindenhová. Figyeljünk arra, hogy nem kell nagyon vastag tésztaréteget képeznünk, különben nem lesz meg a kosárka "mélyedése", amibe a töltelék kerül, hanem helyette nagyon magasra feljön a tészta sütés közben.
Amikor megtöltöttük az összes formát, akkor fogjuk őket és egy tálcára helyezve kb. 20-25 percig, tűpróbáig sütjük.
Amíg sül a tészta, addig megfőzhetjük a krémet, a pudingkészítés menetét követve.
Ha elkészültek a kosárka formák, kivesszük őket, majd kb. 3-5 perc elteltével egész egyszerűen kiborítjuk őket. Nagyon könnyen kijönnek a formából, nem kell vakargatni, semmi nehézséget nem okoz. A kivétel után a megfőzött pudingos krémet a formákba kanalazzuk, majd mindegyikbe teszünk 1 szem meggybefőttet. Végezetül pedig színes tortadarával megszórjuk, de a díszítés igazából ízlés dolga. Ezután az egész mehet a hűtőbe, de igazából nagy hűtést nem igényel, szinte azonnal fogyasztható.
A recept kb. 50 db kosárkához elég, tehát az első adag elkészítése után következett egy második sütés is.

Sajnos, csak telefonos képek készültek, mert nem találtam sehol a fényképezőgépet.





Úgy gondolom, hogy ez a sütemény elég egyszerű, ám mégis mutatós, nagyon sokféleképpen lehet variálni, csak a fantáziánk és ízlésünk szab határt a változatoknak!

Ti szeretitek a "klasszikus" kosárkát? Mit gondoltok erről a pudingos változatról?

2011. június 23., csütörtök

Hamis túrós - vagy mégsem?

Kedden lázas receptkeresgélés közben bukkantam rá a hamis túrós receptjére. Nagyon megtetszett, egyszerűnek és gyorsan elkészíthetőnek találtam és mivel fontos volt, hogy minél hamarabb végezzek a sütemény elkészítésével, ezért úgy gondoltam, ő lesz a megfelelő recept. Ahogy az tőlem már- már megszokott, az eredeti recepttől megint eltértem, szóval lássuk, hogy én miket használtam.

Hozzávalók a tésztához:

  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg cukor
  • 4 tojássárgája
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 1 csipet só
  • vaníliaaroma (elhagyható)
  • kb. 1 dl tej
Hozzávalók a krémhez:
  • 5 dl tej
  • 7 evőkanál cukor
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 4 tojásfehérje (felvert)
  • 2 kispohár tejföl
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 25 dkg túró (hamis túrós ugyan a sütemény neve, én viszont mindenképpen szerettem volna tenni bele)

Az elkészítés menete nagyon egyszerű volt. Először a tészta hozzávalóit kevertem és gyúrtam össze. Ha ragadósnak vagy nem elég tésztaállagúnak tűnik, akkor nyugodtan lehet még szórni hozzá egy kis lisztet, hogy megkapjuk a megfelelő állagot. Az elkészült tésztát elosztottam: kétharmadát a tepsibe nyomkodtam (ezt lesz a sütemény alja természetesen; én sütőpapírt is tettem a tepsibe, de ez lényegében elhagyható szerintem), a másik részét félretettem.

A krém elkészítését a tojásfehérjék felverésével kezdtem, majd megfőztem a pudingot és szép sorjában belekevertem a további hozzávalókat. Utoljára a túrót adtam hozzá. Az egészet a tepsiben lévő tészta tetejére öntöttem.

Bekapcsoltam a sütőt, mivel a sütés előmelegítést igényel. Végső lépésként a maradék tésztából rácsokat készítettem rá, sőt, egy kis ribizlit is szórtam a sütemény tetejére, mert rengeteg van a kertben.

170 fokon, 35 percig sütöttem alul- felül sütés módon. Ezt a módot megmondom őszintén először használtam a sütőn, mindig automatikusan a légkeveréses funkciót választom, de ezen a jövőben változtatni fogok, mert észrevettem már, hogy sokféle étel/sütemény esetében nem bizonyul jó választásnak.






A végeredmény nagyon finom lett, remekül passzolt a vaníliapuding és a túró egymáshoz, a ribizli kissé fanyar- savanykás íze pedig még izgalmasabbá tette ezt az egyszerű süteményt.

Ti szeretitek a túrót? Próbáltatok már hasonló receptet?

2011. június 5., vasárnap

Babapiskótás- pudingos sütemény

Ma Tegnap (a bejegyzést még tegnap írtam)  lettünk másfél évesek a barátommal, így arra gondoltam, hogy meglepem egy kis aprósággal: sütök neki valamit. Ez a kifejezés igazából nem teljesen pontos, mert egy sütés nélküli süteményt választottam, ami végtelenül egyszerű.

Még díszítés előtt.


Hozzávalók:
  • 2,6 l tej
  • 6 csomag pudingpor (nálam: 2 db vaníliás, 2 db epres, 1 db étcsokis és 1 db tejszínes)
  • cukor (a pudingok megfőzőséhez)
  • babapiskóta (nekem 400 g-os adagom volt, de ez a végére egy kicsit soknak bizonyult)
  • eper (kb. 1 kg)
  • vaníliaaroma (elhagyható)

Mielőtt nekilátnánk az első pudingréteg elkészítéséhez, készítsünk elő mindent: mossuk meg és szeleteljük fel az epreket, felezzük el a babapiskótákat, mérjük ki a tejet, készítsük a közelbe a cukrot és a pudingporokat, valamint minden fontos eszközt, beleértve a formát is, amibe el szeretnénk készíteni a süteményt. Én ma egy szív alakú tortaformát választottam, mégis csak a "szerelem jegyében" készült ez a süti. :)

A díszítés után oldalról.


Az elkészítés módja nagyon egyszerű, ahogy azt már fent említettem. Elsőként a leírás szerint elkészítettem az étcsokis pudingot, amit még kihűlés előtt a tortaforma aljába öntöttem, erre babapiskótát pakoltam, majd megszórtam eperrel. Egy kis időre hűtőbe tettem. Ezután a tejszínes puding következett, az előbb alkalmazott módszerrel jártam el: puding-babapiskóta-eper. Tulajdonképp nincs más dolgunk, csak rétegezni a hozzávalókat. A második réteg után észrevettem, hogy elég lassan telik a tortaforma (az eredeti recept 4 személyre és egy kisebb jellegű jénai tálra vonatkozik), ezért úgy döntöttem, hogy az utolsó két réteg puding esetében megduplázom az adagokat: 2 csomag pudingport használtam, amit 8 dl tejjel főztem meg. A harmadik réteg vaníliás volt, én ebbe tettem egy kicsi vaníliaaromát is, erre is rákerült a szokásos babapiskóta- eper kombináció, majd végül az egészet a negyedik réteg zárta le, ami nem más volt, mint az eperízű puding. Azért ezt választottam záró rétegnek, mert úgy gondoltam, hogy a szív alakú torta jól mutatna piros "tetővel". :)

A díszítés egy részlete.


A díszítéshez felkarikázott epret és babapiskótát használtam, valamint a fogyasztás előtt még tejszínhab is került rá, de ennek csak fantáziánk szab határt. Én azért döntöttem az egyszerű díszítés mellett, mert úgy gondoltam, hogy maga a sütemény már egy kicsit "tömény", nem kellene még a tetejét is telepakolni mindenféle cukorkával és csokival, valamint az eper-tejszínhab kombináció mindig nyerő. :)

A kész torta


Miután teljesen elkészültünk, hűtőbe kell tenni a kész sütit (több órára), hogy ott kellő mértékben megdermedjen.

Az adagok és a puding ízesítése abszolút egyénre szabható, nem szentírás a recept, több helyen nyugodtan el lehet térni tőle, elrontani nem lehet.

Ti szeretitek az ilyen egyszerű és sütés nélküli sütiket? Melyik a kedvencetek?

2011. június 2., csütörtök

Bodza(szörp)

Nagymamám évek óta csinál nekünk bodzaszörpöt. Idén azonban a baráti társasában is felmerült, hogy milyen jó lenne, ha nyáron szomjoltó gyanánt ilyet fogyaszthatnánk. Így hát ebben az évszakban kétféle készítésű szörp közül választhatunk. Ebben a postban megpróbálok egy kis képet adni arról, hogy hogyan is készül ez az általunk igen kedvelt üdítő, recepteket is írok, de elsőként nézzük, mi is az a bodza!

(forrás: google)


Úgy gondolom, hogy vidéken elég sok mindenki számára világos, viszont, találkoztam már olyan emberekkel, akik nem igazán voltak tisztában azzal, hogy melyik is ez a növény, mert nem találkoznak vele úton- útfélen; az árokpartokon, az út mentén, az erdőben, réteken, vagy akár a kertben.

(forrás: google)


A bodza nem más mint egy vadnövény, amely bokor formájában éli életét. Több célra is fel lehet használni. Ha szörpöt szeretnék készíteni, akkor még tavasz végén - nyár elején érdemes (és kell is) leszedni a virágokat, különben nagy valószínűséggel lekésünk róla. A bodza virága tényér alakú és apró, fehér virágocskákból áll. Logikusan a nagyobb virágokból kevesebb, a kisebbekből több kell egy bizonyos mennyiségű szörp elkészítéséhez.

Érdekes módon az idén készített két szörp teljesen különbözik egymástól, most ezt a két receptet osztom meg veletek. A mértékegységekért elnézést kérek, de pontos meghatározást nem mindenhol tudok adni.

(forrás: google)


Nagymamám- féle bodzaszörp:

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb jellegű reklámszatyornyi bodzavirág
  • 2 kg cukor
  • citromkarikák
  • citrompótló
  • víz
Mama 5 db nagy befőttes üvegbe készítette a szörpöt. Az első napon kiválogatta az ép virágokat és ezeket a citrom társaságában az üvegekbe arányosan elosztotta, majd vízzel felengedte őket. Így áztak két napig, amikor is belekerült a citrompótló és a cukor. Az egész további 3-4 napig ért. Végül kisebb üvegekbe töltötte őket, majd jött a puding próbája. Az eredmény egy savanykás jellegű, nem éppen szörp állagú, valamivel hígabb ital, melyben a bodza íze abszolút dominál. Igazából szódával vagy ha ez nincs kéznél, akkor szénsavas ásványvízzel kellene inni, de ez önmagában is vagy nagyon kis hígítással már fogyasztható. Nagyon jól üdít a fanyar íze miatt.
(forrás: google)


A második recept, ezt többen is favorizálják:

Hozzávalók:
  • 40 nagy fej bodzavirág
  • 4-5 kg cukor
  • citromkarikák
  • 12 l víz
Az elkészítés még az előző receptnél is jóval egyszerűbb: egy nagy fazékba tedd bele az összes hozzávalót, majd 2-3 nap múlva már fogyaszthatod is! Ehhez viszont mindenképp kell a szóda, hiszen ez már egy szörp állagú szirup, jóval édesebb előző társánál. Isteni íze van, a sok cukor ellenére természetesen ebben is érződik a bodzaíz.

Ha télire is szeretnénk elrakni a szörpökből, akkor természetesen kell bele tartósító szer is! Ezt a szerepet egy egyszerű szalicil is megoldja, mint a befőttek esetében.

(forrás: google)


Végezetül egy sokak által ismert és kedvelt koktél recept, amely nagyszerű társa lehet a nyári estéknek. Egész egyszerűen csak 4 cl Fügyülős Bodzára, szódára, mentalevelekre és természetesen a bodzaszörpre van szükség az elkészítéséhez. A pohár aljára kerül a pálinka, majd a bodaszörppel és a szódával felöntve teletöltjük és mentalevéllel tesszük teljessé az ízeket.

Ti szeretitek a bodzaszörpöt? Szoktatok csinálni? Van jól bevált receptetek?

2011. április 7., csütörtök

Visszatérés és torta

Sziasztok! Bocsánat, hogy mostanában nem volt frissítés, de elég sokat voltam otthon és ilyenkor mindig van valami program. Kedden jöttem vissza Pestre, szerdán ZH-t írtam, de elvileg most szabad vagyok, jövő héten tavaszi szünet lesz, úgyhogy van időm írni Nektek.

Március 29.-én volt Párom 23. születésnapja. Sokat gondolkoztam, hogy milyen tortát süssek Neki. Ez volt a második együtt töltött szülinapja, az elsőre gyümölcstortát kapott, most valami különlegesebbet szerettem volna. Úgy gondolom, hogy sikerült megtalálnom.


Ezt a kétemeletes tortát készítettem el a nagy napon. Előző délelőtt lázas bevásárlás közepette realizáltam, hogy kisebb tortaformát képtelenség venni a városban, így sütésnél azzal a kellemetlenséggel kellett számolnom, hogy a kisebb tortát méretre kellett vágnom. Ennek leginkább Apukám és Öcsémék örültek, mert Ők kapták a levágott vanília pudinggal töltött piskóta részeit. :)


A torta tetején lévő díszítésnél azért tűnik úgy, mintha hiányozna egy rolád, mert ott volt a gyertya helye. :) Gyertyás kép sajnos már nem készült.


 A receptet itt találtam és nagyjából ez alapján készítettem el az egész tortát, ám néhol változtattam egy kicsit.

  • A dekoráció csak nagy vonalakban egyezik meg, a részletek azonban teljesen mások: más fajta roletti, nincs szalag és fehércsoki forgács helyett csak fehércsoki reszeléket alkalmaztam
  • Az alsó torta tortabevonója nekem nem akart megmaradni a tortán normálisan, ezért egy kis maradék tortabevonóból készítettem olyat, amilyennel a felső részt vontam be, de sajnos ez nem lett elég az egész nagyobb darabra, így felemás csokimáz bevonatú lett
  • A legnagyobb változtatás az a felső részben van, ugyanis ez egy egyszerű hattojásos piskóta vanília pudinggal megtöltve. Ha elolvastátok a receptet, akkor láthattátok, hogy eredetileg itt egy karamelles töltetről lenne szó, ám - tudom, szégyen...- nekem nem sikerült karamellizálnom a cukrot... legalább ötször megpróbáltam, egy kis túlzással öt különböző módszerrel, de semmi... így gyors megoldásként ezt találtam ki. A pudingok közül azért választottam a vaníliásat, mert az alsó részbe vanília aromát is kellett tenni, így szerintem valamennyire passzolt a két tortarész. 


Maga az elkészítési folyamat nekem elég hosszú volt, aki ilyen tortát akar készíteni, az számoljon azzal, hogy nem egy focimeccsnyi időről van szó... A piskótát már előző délután kisütöttem, mert másnap sokkal könnyebb vele bánni és még így is reggel 9- től délután 4-ig tartott, míg azt nem tudtam mondani, hogy KÉSZ. Jó, ebben természetesen benne van a karamellel eltöltött drága idő és a dermedési idő is, bár hozzátenném, hogy ezalatt is pakoltam és mosogattam, úgyhogy nyugodtan vehetjük az elkészítési idő részének.


Szerencsére megérte ilyen sokat fáradni. Nem lett a legtökéletesebb, de szívvel és lélekkel csináltam. Az esti vacsorán mindenki megcsodálta, nagyon ízlett a meghívottaknak. Büszkén zsebeltem be az elismerő szavakat. :) A kóstolásból én kimaradtam, mert a vacsorával annyira jól laktam, hogy csak egy- egy icipici falatot tudtam bekapni mindkét tortarészből...


A képek telefonnal készültek, még átszállítás előtt gyorsan fényképeztem párat, hogy Anyának is meg tudjam mutatni, mert ő nem volt otthon... :)

Ti szoktatok tortát sütni születésnapra vagy inkább rendeltek valahonnan? Megpróbálkoztatok már nehezebb tortákkal is?

2011. február 28., hétfő

Boci szelet

Ezt a receptet Anyukám találta öcsém régi óvodás fogalmam sincs milyen értékelő füzetkéjében. :D Megsütötte és nagyon finom lett! Könnyű elkészíteni, nincs vele sok munka, az íze miatt viszont hamar elfogy! Azóta is előszeretettel készül el nálunk gyors desszertként.

Sajnos képpel most nem tudok szolgálni, mert legutóbb múlt héten sütöttük meg ezt a süteményt és akkor elfelejtettem lefotózni.

Akkor lássuk is a receptet! A szükséges hozzávalókat külön tüntetem fel a tészta és a túró esetében, így átláthatóbb lesz szerintem.

Hozzávalók a tésztához:

  • 20 dkg liszt
  • 15 dkg cukor
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 1 dl olaj
  • 1 dl tej
  • 1 csomag sütőpor
  • 4-5 db tojás (mérettől függ, ha nagyobbak, akkor elég 4 db)
Hozzávalók a túróhoz:
  • 50 dkg túró
  • 1 db tojás
  • 5 dkg gríz
  • 20 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom

Első lépésként a tésztát készítjük el. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgákat először habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a többi tésztához szükséges hozzávalót, ezután ezt is összekavarjuk. Ha ez megvan, a félretett fehérjéből kemény habot verünk, amit beleforgatunk a tojássárgás masszába.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük.

A túró elkészítése nagyon egyszerű, csupán össze kell keverni a fent felsorolt hozzávalókkal. Ez lesz egyébként a töltelék, ez adja majd a "pöttyöket" a bocinak. :)

Veszünk egy közepes, magasabb falú tepsit, beletöltjük a tésztát, majd egy evőkanál segítségével gombócok formájában "beleszaggatjuk" a tölteléket.

Ahogy az előbb említettem, előmelegített sütőben 180 fokon (légkeveréses sütőben alacsonyabb fokon) kb. 30 percig tűpróbáig sütjük.

Ha megsült, szórhatunk a tetejére porcukrot, de magában is nagyon finom!

Nektek van jól bevált, gyorsan elkészíthető, finom desszertetek?