2012. december 8., szombat

Gondolatok egy könyvről #11 - Takami Kósun: Battle Royale

Ebben a bejegyzésben már olvashattátok, mennyire tetszett Az éhezők viadala című trilógia. A könyvek elolvasása után megtudtam, hogy eléggé sok ötletet merített az írónő a Battle Royale című könyvből, ezért úgy gondoltam, elolvasom azt is, hiszen Az éhezők viadalát imádtam.

forrás: libri.hu


Már a könyv elején zavart a sok japán név és néhány kifejezés, ám ezzel még akár meg is tudtam volna barátkozni, de az már végképp zavaró volt, hogy a szereplők nevei után odaírták a nemüket és hogy hányadikak az osztálynévsorban.

Mert a történet alapvetően egy osztályról szól, akik kirándulni indultak, ám a kirándulási céljukat már nem érik el, mert útközben elkábítják és eltérítik őket. Kiderül később, hogy ők a kiválasztottak: az az osztály, amelyik egy szigetre összezárva kell, hogy megküzdjön a túlélésért. A szabály gondolom mindenki számára kitalálható: csak egy maradhat életben.

A könyv a túlélésért való küzdelem mellett még a rendszer ellen való küzdésről, a lázadásról is szól... ezek is megjelennek Az éhezők viadalában is.

A könyv összességében nekem nem tetszett, ennek az az egyik jele, hogy több mint 3 hónapig olvastam... borzasztó lassan haladtam vele, nem volt kedvem kézbe venni, mert untatott. Volt benne 1-2 izgalmas gyilkosság, haláleset, szép gesztus vagy szomorú, megható pillanat, de nekem ez kevés volt... rendesen fellélegeztem, amikor végeztem vele. Én többet vártam ettől a könyvtől, így miután kiolvastam csalódnom kellett.

Ha jól tudom több része is van, de én biztos vagyok benne, hogy azokat már nem fogom elolvasni, annak ellenére sem, hogy a könyv lezárása számomra meglepetés volt és tartogat kérdéseket a továbbiakra.

Ti hallottatok már erről a könyvről? Olvastátok esetleg? Hogy tetszett? Melyiket szerettétek jobban: ezt vagy Az éhezők viadalát?

2 megjegyzés:

  1. Hú én nagyon szerettem, ez volt ilyen "legyek urás" könyv amit olvastam. :)) A második részt már nem vettem meg, de ez szerintem nagyon király.

    VálaszTörlés
  2. Nekem sajnos nem jött be, pedig tényleg nagy kedvvel kezdtem hozzá, mert úgy gondoltam, hogy tetszeni fog. :(

    VálaszTörlés