"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."
"A nő szépsége nem az arcápolásból ered, hanem a lelkéből tükröződik: abból a törődésből, amit szerető szívvel ad, és abból a szenvedélyből, amit mutat."
Pénteken még görög salátát is csináltunk köretként, most ennek a receptjét szeretném megosztani Veletek. Most is az akkor elkészített adag hozzávalóinak mennyiségeit írom le, de ez változtatható a személyek számától és ízléstől függően is.
Hozzávalók:
2 db kígyóuborka
6 db paradicsom
3 db közepes lilahagyma
1 db fetasajt (250 g)
1 nagyobb üveg olívabogyó (lehet töltött is, ízléstől függ)
6 evőkanál borecet
1 evőkanál olívaolaj
1 csipet oregánó
Először megmosom, megpucolom és apróra kockázom a zöldségeket, majd egy nagy tálba teszem őket. Az olívabogyót lecsöpögtetem, a sajtot felkockázom, majd ezeket is a tálba teszem. Ezután egy pohárba elkészítem az öntetet: kimérem a balzsamecetet, az olívaolajat, majd hozzájuk keverem az oregánót is. Az egészet a nagy tálba öntöm, majd hűtőbe teszem legalább pár órára, de nem árt neki a pihentetés az ízek összeérése érdekében.
Ti szeretitek a görög salátát? Van jól bevált saláta receptetek?
"Mióta meghalt, pihenek. Utólag érzem csak, milyen lázas, természetellenes feszültségben, negyvenkét fokos lázban éltünk együtt, szüntelen veszekedések és kibékülések között. Aki azt állítja, hogy az életéhség, élvezőképesség és elementáris tehetség ilyen mértéke semmivé lehet egyetlen pillanat alatt, az vak és tudatlan. Jelenléte azóta is sokszor átvisít rajtam, mint egy forró erőáram, megijeszt, megráz, felkavar lelkem mélyéig. Tudom, érzem, tapintom, hogy ő az, láthatatlanul, de súlyos sajátos lényegével, mindazzal, ami egyénien és félreismerhetetlenül ő."
Péntek este alapvetően az új asztali grillsütőnket akartuk kipróbálni, úgyhogy bepácoltunk pár csirkemellfilét és (pihentetés után persze) champion gombák társaságában kisütöttük őket. Köretnek csináltunk sült krumplit - de ezt már a tűzhelyen, így párhuzamosan sülhettek a húsokkal - és salátákat. Ezek közül az egyik amerikai káposztasaláta volt, olyan, amit a KFC-ben is lehet kapni, mi nagyon szeretjük, nem először készítettem el, most ennek a receptje következik. A recept igazából nem követel meg szerintem nagyon pontos adagokat, ízlés szerint lehet benne variálni a zöldségek mennyiségét és az öntet hozzávalóinak mennyisége sincs kőbe vésve. Most a tegnap felhasznált mennyiségek szerint írom a receptet. Elég sok készült egyébként, de nem baj, mert hűtőben eláll és így több napig is lehet élvezni a finom ízeket.
Hozzávalók:
másfél fej fehérkáposzta
3 db közepes sárgarépa
3 nagyobb vöröshagyma
5 evőkanál tárkonyecet (vagy sima ecet és szárított tárkony fűszer)
6 evőkanálolaj
20 dkg kristálycukor
1 közepes tubus majonéz (legjobb a light)
Mielőtt hozzálátnék a zöldségekhez, fogok egy kis poharat, öntök bele egy kis ecetet, majd beleszórok egy kis tárkony fűszert. Ez a lépés azok számára kihagyható, akiknek van otthon tárkonyecetük, nekem nem volt, ez egy jó alternatíva arra, hogy ne kelljen egyből a boltba rohanni. Ezután már következhetnek a zöldségek. Mindent megmosok, megpucolok, a káposztát és a répát káposztareszelőn lereszelem, a hagymát pedig nagyon apróra feldarabolom. Az első kettőt félreteszem, ezekre később lesz szükség, a hagymát abba a tálba teszem, amibe majd a salátát akarom tálalni. Ehhez hozzáadom az olajat és a cukrot, majd a tárkonyecetet is (ha a homemade verziót használjátok, előtte szűrjétek le). Ezután belenyomom a majonézt, majd összeforgatom jó alaposan az egészet. Végül mehet bele a káposzta és a sárgarépa, majd egy utolsó alapos keverés és mehet be a hűtőbe. Tapasztalataim szerint legalább 3 órát érdemes bent hagyni, de legjobb, ha egy fél vagy akár egy napot is pihenhet, hogy összeérjenek az ízek.
Ti szeretitek a KFC káposztasalátáját? Próbáltátok már ezt az otthon elkészíthető verziót?
"Fogj gyanút, ha tömérdek és mindegyre több dolog bosszant, zavar, fájdít. Nem elképzelhető, hogy veled, a te hozzáállásoddal van a baj? Ez a mi kis ultraintelligensnek tartott civilizációnk valóságos neurózis-nagyüzem! Futószalagon ömlenek ránk a sérelmek, kínok, félszek, őrületek. Bevisznek az erdőbe, megtébolyítanak, becsavarintanak. Ha hagyod."
"Arra gondoltam, hogy van két és fél órám, és azt csinálhatok vele, amit akarok. Arra gondoltam, hogy az ember addig fiatal, amíg hébe-hóba van ilyen két és fél órája. Nem sürgetik. Nem várják. Nem marasztalják. Senkitől sem fél, és senkit sem irigyel; csak van. Arra is gondoltam, hogy ez el fog múlni, de elhessegettem ezt a gondolatot."
"Aki olyasmiben reménykedik, hogy az idő helyrehoz mindent, begyógyítja a sebeket, csalódik. Az idő nem mulaszt el semmit, nem gyógyít be semmit - az idő bennünket pusztít el. Ez a valóság, de az időben így is lehet élni."
A rovatcím nem pontos, ugyanis nem egy könyvről írom le most a gondolataimat, hanem egy trilógiáról, azaz háromról. A trilógia részei sorrendben: Az éhezők viadala, A futótűz, A kiválasztott.
Manapság szerintem már kevesen vannak, akik ne hallottak volna erről a könyvsorozatról. Én Bogcánál olvastam róla először és már akkor biztos voltam benne, hogy ezt hamarosan el fogom olvasni.
(forrás: trnd.com)
Sokan sajnos - egyébként nem értem, hogy miért - a Twilighthoz hasonlítják, pedig szerintem ez alaptalan. Én sosem olvastam a vámpíros könyvet, mégis úgy gondolom, hogy az egy tinédzsereknek szóló regény. Az éhezők viadala viszont nem. Ennél sokkal több. Biztos vagyok benne, hogy akár egy családanya vagy egy családapa is szívesen a kezébe venné és végigolvasná. Akarva akaratlanul azt kell mondanom, hogy úgy, mint a Harry Pottert... mert én azóta nem igazán tapasztaltam ilyet összefüggő könyveknél... de másmilyeneknél sem igazán. Nagyon hiányzott az az érzés, hogy ne bírjam letenni a könyvet, hogy "na, csak még egy fejezetet"... Elég gyorsan végeztem az első két könyvvel, a harmadik elkezdésével azonban egy vizsga miatt inkább vártam és miután belekezdtem sem haladtam olyan gyorsan az olvasásával, mint elődeivel. Szerintem csak nem akartam, hogy vége legyen. Teljesen kikapcsolt.
Márciusban elkészül a film is az első könyvről. Izgatottam várom és remélem nem fogok nagyot csalódni. Miután végeztem a könyvekkel megnéztem a film hivatalos előzetesét és nagyon meglepődtem, én teljesen máshogy képzeltem el a szereplőket, de még a helyszíneket is... úgyhogy azt ajánlom, hogy aki teljes olvasmányélményre vágyik, az semmiképp ne nézze meg ezt:
A cselekményről nehéz úgy írni, hogy ne áruljak el semmi fontosat, mert a könyv végig tartogat meglepetéseket! Az alaptörténet az éhezők viadala nevű esemény köré fonódik, amit a Panem nevű tizenkét körzetből álló ország irányítója, a Kapitólium rendez meg minden évben. Abban az évben azonban, amikor a főszereplő lány, Katniss is résztvevője lesz a viadalnak, valami szokatlan és rendkívüli történik és ezután nincs megállás: egy végeláthatatlannak tűnő bonyodalom veszi kezdetét.
Család, szerelem, otthon, küzdelem, gyűlölet, harag, igazságtalanság, igazság, szenvedés, győzelem, élet-halál... minden megtalálható a könyvben.
Sok embertől hallottam, hogy azért nem olvassa el, mert attól tart, hogy nagyon "véres". Meg kell nyugtatnom őket: egyáltalán nem erre épül. Bátran ajánlom mindenkinek!
Ti olvastátok már ezt a trilógiát? Melyik volt az a könyv, aminél legutóbb úgy éreztétek, hogy nem bírjátok letenni?
Ezt a könyvet még Bogca első nyereményjátékán nyertem és nagyon örültem, hogy ezáltal lehetőségem nyílt arra, hogy kicsit közelebbről körbejárjam ezt a Drakula-sztorit. :) Természetesen hallomásból és különböző filmekből volt már fogalmam nagyjából a történetről, mégis alig vártam, hogy a kezemben tarthassam és belevethessem magam.
Forrás: libri.hu
A kezdeti nagy lelkesedés hamar alábbhagyott: borzasztó nehéz volt olvasni. Mivel egy 1890-es években íródott könyvről van szó, számíthattam volna arra, hogy nem a mai nyelvjárásnak megfelelő lesz a nyelvezete. Szerencsére ez a kisebb akadály nem tartott vissza teljesen az olvasástól, egy idő után azért hozzászokik az ember.
A második meglepő dolog számomra az volt, hogy nem elmesélés szerűen íródik a regény, hanem a szereplők feljegyzéseiből, emlékezéseiből áll össze.. nem tudom, hogy emiatt volt-e, de az biztos, hogy egy-egy rész elolvasása után egyszerűen azonnal olvasná tovább az ember, hogy megtudja, mi történik a következőkben. Emlékszem, sokszor türtőztetnem kellett magam, hogy ne lapozzak előre vagy ne olvassam el az utolsó oldalt. Szerencsére legyőztem a kíváncsiságom és sorban haladtam az oldalakkal.
Az alaptörténet egészen egyszerű és sokak által ismert: a főszereplők próbálják megállítani a Drakula okozta borzalmakat. Ennél részletesebben nem szeretném kifejteni, mert elég összetett és nem szeretnék elárulni semmit sem, a végén úgyis minden kiderül.
Alapvetően nagyon zseniálisnak tartom az egészet. A cselekmény, a karakterek, a felépítés... hihetetlen, hogy milyen jól meg van írva! Az elején összevisszaságnak tűnő feljegyzések folyamatosan összeforrnak és rájövünk: minden mindennel összefügg.
Talán pár embernek lassúnak tűnhet a kibontakozás, néhány résznél nekem is annak tűnt, de az biztos, hogy sosem tudtam, mi fog következőleg történni, tehát az utolsó oldalig izgalmas maradt.
Szerintem nem túlzok azzal, ha kijelentem: ez a könyv egy klasszikus.
A könyvből egyébként több film is készült, én ezeket még nem láttam, de tervezem a megnézését az 1992-es változatnak. Még a film megnézése előtt érdemes olvasni a könyvet, bár azok számára is érdekes lehet, akik megtekintették már a feldolgozást.
Ti olvastátok már a könyvet? Szeretitek a horrort könyvekben?
Szögegyenes hajam van és ahogy az már lenni szokott: imádom a hullámokat, a loknikat, a göndör hajat... De nincs egyszerű dolgom, ha magamnak szeretném elkészíteni ezeket. A fodrász is meg szokott szenvedni vele, mert nagyon gyorsan kirúgja magát a hajam és egy tonna hajlakkal is csak nehezen áll úgy, ahogy kell. Legutóbb azonban változás történt, ugyanis egy barátnőm a hajvasalója segítségével gyönyörű hullámokat varázsolt számomra, amik még másnap is hellyel- közzel, de megtalálhatók voltak a hajamban! Felcsillant a remény, hogy talán nekem is lehet néha göndör hajam, ha úgy akarom. Mivel hajvasalóm nincs (hajsütőm az van, de félek, hogy leégetem a fülemet), a hajcsavarózást körülményesnek és időigényesnek tartom, ezért valami egészen másfajta módszerhez kellett folyamodnom. Bogca blogján láttam egy nagyon érdekes módszert, amit bárki elkészíthet otthon bátran és biztonságosan. Ez nem más, mint a hajgöndörítés egyetlen zoknival!
Azóta több variációval is találkoztam, ezek közül az egyik, amikor több zoknit és egy kicsit eltérő módszert alkalmazunk:
Hajpánttal:
És mindenféle eszköz nélkül is lehet természetesen hajat göndöríteni. Ilyen lehetőség például, ha befonjátok vizesen és hagyjátok megszáradni, de bevallom, ezzel a módszerrel nem teljesen a kívánt hatást érem el. Ilyen természetes módszer még:
Meghökkentő lehet, de papírral is lehetséges hajat göndöríteni, de ez már szerintem nagyon hasonlít a hajcsavaróval történő göndörítésre. Azoknak lehet jó opció, akik nem rendelkeznek hajcsavarókkal.
Bármelyik módszert választjátok a fentiek közül, abban biztos lehettek, hogy a lehető legkevesebbet roncsoljátok vele a hajatokat, ugyanis teljesen mellőzik a melegítést.
Szépen sorban majd mindegyiket ki szeretném próbálni. Tegnap éjszaka az első módszer szerint feltekertem a hajamat és abban aludtam, hamarosan lehull a lepel... majd teszek be képet az eredményről.
Kipróbáltátok már valamelyik módszert? Tudtok még ilyen hajgöndörítési lehetőségeket?
A napokban összegyűltek nálam páran, hogy megünnepeljük a születésnapomat és én hosszas fejtörés után úgy gondoltam, hogy az lesz a legegyszerűbb és leggyorsabb (az összejövetel előtt Pesten voltam vizsgázni, tehát nem sok időm volt készülődni) módja a vendégváró falatkáknak, ha hideg szendvicseket csinálok. Háromféle szendvicset készítettem, ezek közül az egyik a tonhalkrémes volt. Régebben elképzelhetetlennek tartottam, hogy én ilyeneket egyek, de egy házibuliban megkóstoltam és azóta is nagy népszerűségnek örvend nálam. Sajnos azt a receptet homály fedi, a házigazda anyukája azt mondta, hogy szupertitkos, ezért egyedül álltam neki reprodukálni azt. Az eredmény nem teljesen olyan lett, de mindenki számára ízletes volt, úgyhogy elégedett lehettem.
A hozzávalók:
tonhalkonzerv
kenőmájas/májkrém
citromlé
majonéz
A tonhalkonzervek tartalmát egy nagy tálba öntöttem (én 4 db 80g-osat használtam fel), villával összenyomtam, majd hozzáadtam kb. ugyanannyi kenőmájast. Fontos, hogy valami semlegeset válasszunk, amiben kevés fűszer van, különben nagyon befolyásolja a végeredményt. A kenőmájas után belekeverek még egy kis majonézt is, végül pedig egy teáskanálnyi citromlevet. Fűszereket nem tettem bele, a tonhal önmagában is egy kicsit sós volt és kóstolás után sem hiányzott nekem belőle semmi. Persze ízlés szerint lehet fűszerezni.
Azért nem írtam pontos adagokat, mert leginkább az emberek ízlésétől függ, hogy ki miből mennyit tesz bele. Tényleg csak az a fontos, hogy a tonhal- kenőmájas arány nagyjából egyenlő legyen. Ebből a 4 db konzervből kb. egy kiló kenyérre való adag jött ki.
Kenyérre kenve citromkarikával tálaltam, de pirítóssal és egyéb kenyérfélékkel is nagyon finom! A citromkarikát semmiféleképp ne felejtsétek el, szerintem ez hozza ki igazán az ízeket!
Ti szeretitek a tonhalat? Ettetek már ilyen szendvicset?
