2012. augusztus 28., kedd

Gondolatok egy könyvről #9 - Melania G. Mazzucco: Egy tökéletes nap

Dorkánál figyeltem fel erre a könyvre és már az ajánló olvasásánál világos volt számomra, hogy ezt én is el fogom olvasni mindenképp. Leginkább a címe tetszett, na meg persze az is, hogy Olaszországban játszódik, szeretem az olaszos hangulatú filmeket, könyveket.

(forrás: libri.hu)


Elsőként azt szeretném kiemelni, hogy én nagyon lassan jöttem bele a történet olvasásába, nem igazán fogott meg, nem értettem, hogy majd mégis hogy is lesz ez az egész... többször le is akartam tenni. Emiatt elég lassan haladtam a könyvvel.

Alapvetően több szálon fut a cselekmény végig, mégis, körülbelül már a könyv felénél kezdenek összefonódni a szálak még végül már minden összefügg mindennel. Nagyon tetszett ez a megoldás és miután már megvolt az első összekapcsolódás én is szívesebben olvastam a könyvet, innentől vált izgalmassá számomra.

Ahogyan az a címből is játszik a könyv egyetlen egy napról szól, egy nap történéseit meséli el... néha meg is lepődtem, hogy mégis hogy fér be ennyi minden egy napba  hihetetlen. A másik furcsa dolog meg az volt, hogy a cím ellenére egyáltalán nem tűnt nekem tökéletesnek ez a nap, többször felkiáltottam olvasás közben, ahogy zajlottak az események, hogy "na persze, mi ebben a tökéletes?!".

Az írónő remek stílusa, a cselekmény sokszínűsége és a szálak összefonódása mellett nagyon tetszett még a végjáték, borzasztó nagy csattanó volt szerintem, úgyhogy akinek nem tetszik a könyv, annak is érdemes lehet végigolvasni már csak emiatt is.

Az elbeszélés mögé nézve felfedezhetjük, hogy elég sok érzést megjelenít a szerző: van itt szó a válás nehézségeiről, az elfogadásról, a beletörődésről és az új élet kezdéséről, reményről és reménytelenségről, gazdagságról és szegénységről, anya-lánya és apa-fia kapcsolatokról, lelki vívódásokról, kettősségekről, a politikai élet hatásáról a magánéletben, az elvekről, az álmok kergetéséről... láthatjátok mennyi mindent felvonultat ez a könyv.

Ti olvastátok már ezt a könyvet? Mi a véleményetek róla?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése